Az Európai Unió tagállamainak vezetői állva tapsolva búcsúztatták pénteken brüsszeli csúcstalálkozójukon a 16 év kormányzás után visszavonuló Angela Merkel német kancellárt.
Charles Michel, az EU kormány-, illetve államfőiből álló Európai Tanács elnöke nagy formátumú politikusként méltatta Merkelt – írta a zárt ajtók mögött zajlott eseményről forrásaira hivatkozva a Politico című lap és több hírügynökség. Kiemelte rendkívüli józanságát és egyenességét, lefegyverzőnek nevezve a kancellár e tulajdonságait.
Michel szerint Merkel személye meghatározta az Európai Tanácsot, és „a csúcstalálkozók nélküle olyanok lesznek, mint Róma a Vatikán vagy Párizs az Eiffel-torony nélkül”. Azt is hozzátette, hogy a kancellár szellemisége és bölcsessége továbbra is az európai politika iránytűje és világítótornya marad.
Az Európai Tanács elnöke a Twitter közösségi portálon megosztotta Barack Obama üzenetét is, amelyben az Egyesült Államok 2009 és 2017 közötti elnöke Merkel erkölcsi iránytűjét és jó együttműködési képességeit dicsérte. Obama továbbá azt is méltatta, hogy a német kancellár képes volt elveit az önérdek szűkös meghatározása fölé helyezi.
Angela Merkel 107 EU-csúcson vett részt. Az Európai Tanács soron következő, december 16-17-i ülésén Németországot várhatóan már új kormányfő, nagy eséllyel a szeptemberi választásokon győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, Olaf Scholz képviseli.
A kétnapos csúcstalálkozón az európai vezetők elbúcsúztak Stefan Löfven svéd miniszterelnöktől is, aki nemrégiben bejelentette, hogy novemberben lemond kormányfői tisztségéről. Löfven 2014 óta volt Svédország miniszterelnöke. Az csúcstalálkozón mindkét politikus számára búcsúvideót vetítettek le. Emlékül mindketten egy-egy személyre szabott művészi ábrázolást kaptak az épületről, ahol a tanácskozásokat tartják.
(MTI)