Nagyvilág europoli

A bebörtönzött Navalnij nyerte az idei Szaharov-díjat

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
A díjazott nevét közlő néppárti frakció felszólította Putyin elnököt, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat.

Valószínűleg nem fogja tudni átvenni emberi jogi díját az orosz ellenzéki Alekszej Navalnij, aki jelen pillanatban is börtönbüntetését tölti hazájában. Márpedig a Deutsche Welle híre szerint ő kapta az Európai Parlament (EP) által évente kiosztott, a gondolat szabadságáért tevőknek adományozott Szaharov-díjat.

A díjat amúgy december 15-én vehetné át, ha szabadlábon lenne.

Az elismerést 1988-ban alapította az EP a szovjet disszidens után, azzal jelenleg 50 ezer euró (18,1 millió forint) jár. Azok a személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik/amik kiemelkedően sokat tesznek az emberi szabadságjogokért. Az idei jelöltek között volt a lap szerint a brit központú Global Witness környezetvédő szervezet, Jeanine Áñez volt bolíviai államfő, Szultana Haja nyugat-szaharai aktivista, valamint 11 afgán nő.

Navalnij díját az Európai Néppárt frakciója jelentette be egy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett üzenettel, miszerint engedje szabadon Navalnijt és a politikai foglyokat is. Navalnijt korábban nagy valószínűséggel az orosz állam akarta megmérgezni, majd miután ezt túlélte, és hazatért németországi gyógykezeléséből, egyből őrizetbe vették egy – szerinte politikailag motivált – ügy miatt. Végül 2,5 év elzárást kapott egy büntetőtelepen, szervezeteit pedig szélsőségesnek nyilvánították.

https://twitter.com/EPPGroup/status/1450800126486798336

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik