Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Nagyvilág

Újabb hajmeresztő vádakat kreáltak Navalnij és több társa ellen

„Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása” miatt indított eljárást Alekszej Navalnij és két támogatója ellen az orosz Nyomozó Bizottság – írja az MTI hozzátéve, hogy több más Navalnijhoz köthető ember ellen szélsőséges csoportban való részvétel vádjával indult eljárás. Mindez azt követően történik, hogy Oroszországban júliusban szélsőségesnek minősítették és betiltották Vlagyimir Putyin elnök egyik fő kritikusának szervezetét, a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány.

Az ellenzéki aktivistát konkrétan azzal gyanúsítják, hogy az alapítvány létrehozásával szélsőséges közösséget hozott létre, irányított, valamint arra bátorította az állampolgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt.

Leonyid Volkovot, a Navalnij szervezetének egykori ragionális koordinátorát a szélsőséges közösség vezetése és a nem engedélyezett megmozdulásokra való mozgósítás mellett azzal is megvádolták, hogy online videóban buzdított Navalnij csapatának kriptovalutával való támogatásra. Ivan Zsdanovot, az alapítvány volt igazgatóját hasonló okokból vádolták meg.

A szélsőséges közösségben való részvétellel Ljubov Szobolt, az alapítvány volt jogászát, Georgij Alburovot, az alapítvány volt oknyomozóját, Ruszlan Saveggyinovot, az alapítvány munkatársát, Vjacseszlav Gimagyi ügyvédet, Pavel Zelenszkijt, és Rusztem Muljukov ufai aktivistát vádolták meg. Utóbbi az nyomozók szerint 2017. június 12-én Ufában az alkotmányos rend alapjainak erőszakos, forradalom útján való megváltoztatására szólított fel.

A hivatalos értelmezés szerint Navalnij legkésőbb 2014-ben alapította meg „szélsőséges közösségként” az Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány, amelyet Volkovval és Zsdanovval együtt vezetett. A közösség működésének biztosítására a vádlottak nyolc nonprofit alapítványt és kereskedelmi szervezetet hoztak létre.

2017-ben megalapították a Navalnij Törzsei mozgalmat, amelyet idén nyáron a moszkvai városi bíróság szintén szélsőségesnek bélyegezett és betiltott. A szerveződésnek mások mellett tagja lett Szobol, Alburov, Saveggyinov és Gimagyi. Létrehozták az FBK és a Navalnij Törzsei honlapját, az Alekszej Navalnij YouTube-csatornát, valamint profilokat hoztak létre a Twitteren, az Instagramon, a Facebookon és más közösségi médiában, hogy „büntetendő tevékenységüket népszerűsítsék”.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.