Nagyvilág

Repülés közben egyszer csak lerepült a pilótafülke teteje egy japán vadászbombázóról 

KAZUHIRO NOGI / AFP
KAZUHIRO NOGI / AFP

Egy F-2 típusú japán vadászbombázó repülés közben elvesztette mintegy kilencven kilogrammos pilótafülke-tetőjét, de az incidensben senkinek sem esett baja, és más károk sem keletkeztek – közölte hétfőn a védelmi minisztérium.

Az önvédelmi erők légierejének gépéről Japán délnyugati hegyvidéki területe felett vált le a kabintető, a gép ekkor légtérsértési befogó repülésen volt. Közepes magasságban történt, és ezután semmi sem védte a pilótát a szembeáramló levegőtől. Ennek ellenére sikerült biztonságban letennie a vadászbombázót azon a támaszponton, ahol állomásozik, a missziót pedig egy másik F-2-es folytatta helyette.

Fukuoka prefektúrában keresik a levált szerkezetet, amely mintegy másfél méter hosszú, kilencven centi magas, nyolcvan centi széles és mintegy kilencven kilót nyom.

A légierő átvizsgálja az összes gépét, és tisztázza, hogy más F-2-esekről is leváltak-e különféle gépdarabok.

A Kyodo japán hírügynökség által idézett repülési szakértő, Aoki Jositomo azt mondta, a kabintetők elvesztése ritkán fordul elő, és általában kilazult vagy hibás alkatrészek okozzák, de ez nem befolyásolja a gép repülési funkcióit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik