Nagyvilág koronavírus

Szlovéniában a jövőben csak Pfizerrel és Modernával oltanának

Robyn Beck / AFP
Robyn Beck / AFP

A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága azt javasolta a kabinetnek, hogy a jövőben csak mRNS-bázisú vakcinával (Pfizer/BioNTech és Moderna) oltsanak, a vektor alapú oltóanyagok (Johnson & Johnson és AstraZeneca) esetében az oltandóktól kérjenek írásos hozzájárulást – közölte pénteken a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

A javaslat szerint beleegyezést a Moderna vakcinájánál is kérni kellene, de csak a 18 éven aluliaktól. A döntés nem hivatalos, azt még a kormánynak is jóvá kell hagynia.

A testület azért élt az indítvánnyal, mert szeptember végén a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltóanyagának alkalmazását követően egy húsz éves nő vérrögképződés miatt meghalt. Ljubljana ideiglenesen fel is függesztette a vakcina használatát, míg ki nem derül, van-e összefüggés a haláleset és a vakcina felvétele között.

Péntekre 838 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a Covid-19 betegség szövődményei miatt két beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 413-an vannak kórházban, 115-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 133 688-an kaptak védőoltást, közülük 1 033 141-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 54, illetve 49 százaléka.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter kijelentette: a járványhelyzet stagnál az országban.

Úgy vélte: ez a szigorú intézkedések következménye, melyek nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet a kórházakban.

Szlovéniában szeptember közepétől mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Továbbá novembertől az állami hivatalokban már nem elég a negatív teszt. Csakis oltási vagy gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat az ott dolgozók.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1691 új koronavírus-fertőzést azonosítottak; a vírus okozta betegségben 22-en haltak meg. Kórházban 805 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 846 883-an kaptak védőoltást – a jogosultak 45,5, a felnőtt lakosság 54,5 százaléka -, közülük 1 729 373-an már a második adagot is felvették.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik