Belföld koronavírus

Öt lélegeztetőgépet, 1000 doboz gyógyszert ad a kormány Hargita megyének

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI
A román államfő előzőleg katasztrofálisnak minősítette a helyzetet.

Megjelent a Magyar Közlönyben az az Orbán Viktor által jegyzett  határozat, amely szerint a kormány orvostechnikai eszközöket és gyógyszereket adományoz Hargita megyének.

A koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel  Szijjártó Péter külügyminiszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszternek kell megvalósítania az átadás-átvételt. A kormány döntése értelmében a romániai Hargita megye öt lélegeztetőgépet, illetve 1000 doboz Favipiravirt kap ingyen.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán egyelőre csak a gyógyszerről írt, éspedig azt, hogy ezer doboz favipiravirt küld Magyarország jövő hét elején Romániának. A külügyminiszter szerint Romániában csőstül jött a baj, hiszen a járvány mellett az országot múlt héten szörnyű kórháztűz is sújtotta.

Azon vagyunk, hogy segítsünk szomszédainkon, rendszeresen konzultálunk is erről Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel.

A külügyminiszter emlékeztetett rá, minél eredményesebb a szomszédos országok védekezése, annál jobb nekünk. A további segítségről folytatják az egyeztetéseket.

Romániában csütörtökön minden korábbinál több, 1556 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon, szabad ágy napok óta nincs. A Maszol.ro szerint Bukarest és 37 megye piros zónás a fertőzöttségi ráta miatt. Nagy a fertőzöttség Temes (9,20) és Kolozs (6,80) megyében is. Három megye sárga zónás, két megye Kovászna és az Orbán-kormány adományával most megtámogatott Hargita viszont még zöld besorolásban van.

A stratégiai kommunikációs törzs jelentése szerint országszerte már több fertőzöttet kezelnek román kórházban, mint a járvány kezdete óta bármikor és a járványgörbe továbbra is meredeken emelkedik. Klaus Iohannis államfő szerdán katasztrofálisnak minősítette a helyzetet.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik