Nagyvilág koronavírus

Joe Biden: Lesz másik világjárvány

POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Először mondott beszédet amerikai elnökként ENSZ-közgyűlésen Joe Biden kedden New Yorkban, írja a CNN.

Elismerte, óriási veszteségeket szenvedett el az emberiség a koronavírus-járvány idején.

Olyan évben találkozunk egymással, amikor a fájdalmunk rendkívüli lehetőségekkel párosul. Rengeteget veszítettünk a pusztító járványban, ami még mindig emberéleteket követel világszerte és hatással van a létezésünkre. Több mint 4.5 millió embert gyászolunk. Minden halál egy egyéni szívfájdalom

– fogalmazott.

Hozzátette, döntő évtized előtt áll a világ, ami meghatározza majd a jövőnket is.

Együtt fogunk dolgozni azért, hogy életeket mentsünk, legyőzzük a koronavírust mindenhol és megtesszük a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy felkészüljünk egy következő pandémiára, mert lesz másik. Vagy nem tudjuk kihasználni a rendelkezésünkre álló eszközöket, miközben a még fertőzőbb, veszélyesebb variánsok terjednek?

– tette fel a költői kérdést.

Megjegyezte, a bombák és a golyók nem fognak senkit megvédeni a koronavírus újabb variánsai ellen a jövőben. Ehhez közös tudományos és politikai akarat kell. Közölte, Amerika eddig 15 milliárd dollárral járult hozzá a védekezéshez és több mint 160 millió dózis vakcinát adományozott el más országoknak, ebből 130 milliót a saját készletükből.

 

Szerinte három kulcsfeladatuk van most: életeket menteni, beoltani a világot, aztán együtt újraépítkezni.

Úgy folytatta, az Egyesült Államok le fogja zárni a múlt háborúit, világunk pedig történelmi fordulóponthoz ért.

Ahelyett, hogy a háborúkat folytatnák, arra kell összpontosítanunk, hogy erőforrásainkat a közös jövőnk kulcsait hordozó kihívásokra fordítsuk. Ezek közé tartozik a járvány lezárása, a klímaváltozás elleni küzdelem, a globális hatalmi változások és hogy kialakítsunk szabályokat olyan létfontosságú kérdésekben, mint a kereskedelem, a kiberbiztonság valamint a feltörekvő technológiák

– mondta.

Joe Biden hozzátette, lezárták a 20 éves afgán háborút, és a könyörtelen háború időszakát a demokrácia időszaka váltja fel, amelynek során fel kell emelni az embereket világszerte, meg kell védeni és meg kell újítani a demokráciát.

A klímaváltozással kapcsolatban arról beszélt, ez az ügy nem ismer határokat. Extrém időjárási körülményeknek lehetünk szemtanúi világszerte, és osztja az ENSZ-főtitkár véleményét, aki szerint ez már a vörös kód az emberiség számára. Éppen ezért minden országnak a tőle telhető legtöbbet meg kell tennie a folyamat visszafordítása érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik