Nagyvilág

Kizárták a nőket és lányokat a megnyíló afgán középiskolákból

BULENT KILIC / AFP
BULENT KILIC / AFP

Nem sokkal az augusztusi hatalomátvétel után arról beszéltek a tálibok, hogy az iszlám jogrend keretei között fogják tiszteletben fogják tartani a nők jogait Afganisztánban. Hogy ez pontosan miféle jogértelmezést jelent, arról sokat elárul, hogy a szombaton megnyitott középiskolákba csak a férfi tanárokat és a fiúkat engedik vissza, a nőket és lányokat nem. Az elmúlt napokban kiderült az is, hogy erényügyi hivatal lép a nők helyzetével foglalkozó minisztérium helyébe a tálibok uralta országban.  A minisztérium épületére új táblát függesztettek ki, eszerint a hivatal a jövőben

az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért

felel.

A tálibok ugyanezen a néven működtettek erényügyi hivatalt, amikor az országot a kilencvenes évek második felében uralták – írta szombaton a MTI. A BBC News most arról számolt be, sokan attól tartanak helyben, hogy visszatér a kilencvenes évek rezsimje, amikor súlyosan korlátozták a lányok és nők jogait.

A középiskolákban Afganisztánban eddig általában tizenhárom és tizennyolc év közötti diákok tanultak, a legtöbb helyen nemek szerint elkülönítve. Zabihullah Mujahid, a Tálibán szóvivője nemrég azt mondt az afganisztáni Bakhtar hírügynökségnek, hogy hamarosan önálló leányiskolákat nyitnak. Mint mondta, a hivatalok jelenleg is dolgoznak az eljárásrenden és a részleteken, beleértve a tanárok beosztását is.

A hét elején a tálibok bejelentették azt is, hogy a nők visszamehetnek az egyetemekre, de csak a férfiaktól elkülönítve, és új öltözködési szabályoknak is meg kell majd felelniük. Több helyi forrás azonban azt sugalmazta, hogy az új szabályok valójában kizárják a nőket az oktatásból, mivel az egyetemeknek nincs forrásuk az elkülönített oktatás megszervezésére.

A lányok középiskolákból való kizárása pedig lényegében azt jelentené, hogy egyikük sem tud majd továbbtanulni a felsőoktatásban.

Amióta 2001-ben eltávolították a tálibokat hatalomból, hatalmasat lépett előre az ország az a lakosság iskolázottságának javításában, és különösen igaz ez a lányok és nők esetében. Az elmúlt húsz évben az általános iskolákban a lányok száma közel nulláról 2,5 millióra nőtt, míg a női írástudási ráta egy évtized alatt majdnem megkétszereződött. Ez most harminc százalékot jelent, ami azonban elsősorban a városi lakosságot érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik