Nagyvilág

Erényügyi hivatal lett az afgán nőügyi minisztérium 

Az előző minisztérium női dolgozóit kirúgták.

Erényügyi hivatal lép a nők helyzetével foglalkozó minisztérium helyébe a tálibok uralta Afganisztánban. Erre enged következtetni, hogy helyszíni jelentések szerint Kabulban a nőügyi minisztérium épületén kicserélték a táblát.

Az új tábla szerint a hivatal a jövőben „az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért” felel. A tálibok ugyanezen a néven működtettek erényügyi hivatalt, amikor az 1990-es évek második felében Afganisztánt irányították – emlékeztetett az MTI. A Twitteren megjelent képek tanúsága szerint a korábbi minisztérium női dolgozói az épület előtt tiltakoztak az elbocsátásuk miatt.

A tálibok néhány hete vették át újra a hatalmat Afganisztánban, miután a nyugati országok kivonták a katonáikat, és a nyugatiakkal szövetséges kormány megdőlt. Afganisztán új urai utasították a nőket, hogy saját biztonságuk érdekében egyelőre ne is járjanak munkába, maradjanak otthon, amíg a nemek teljes elkülönítését megvalósítják a munkahelyeken.

Az első tálib uralom idején, 1996 és 2001 között a nők csak férfi rokonaik kíséretében hagyhatták el otthonukat. Aki megszegte ezt a szabályt, azt korbácsütésekre ítélték. Az erényügyi hivatal felügyelteazt, hogy mindenki teljesítse a napi ötszöri imádkozás kötelezettségét, az előírtnak megfelelő legyen a férfiak szakállának  hosszúsága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik