Szlovákiában az elmúlt 11 évben 3836 ember veszítette el az állampolgárságát amiatt, hogy egy másik ország állampolgárságáért folyamodott. A listát a csehek (918) vezetik, őket a németek (890), osztrákok (583), britek (403), amerikaiak (192) és a magyarok (139) követik – írja a Paraméter.
A portál emlékeztet rá, hogy Robert Fico első kormánya idején fogadták el a törvényt, amely miatt le kell mondaniuk a szlovák állampolgárságukról azoknak, akik felvesznek egy másikat. Ennek a jogszabálynak az elfogadásával torolták meg a magyar parlament kettős állampolgárságról szóló törvényét.
Az elmúlt 11 évben próbáltak enyhíteni a szigoron, de eddig egyik próbálkozás sem járt sikerrel. 2015 februátjától ugyanakkor egyéni okokra hivatkozva vissza lehet szerezni a szlovák állampolgárságot. Eddig ezzel a lehetőséggel 1199 ember élt. Közülük 1136 embernek adták vissza az állampolgárságát. Ezen a listán is a csehek és a britek vannak a legtöbben, a magyarok közül 17-en kérvényezték, hogy kapják vissza szlovák állampolgárságukat.