Nagyvilág

Tizenötezer jégkrémet küldött a börtönlakóknak Ferenc pápa

Handout / VATICAN MEDIA / AFP
Handout / VATICAN MEDIA / AFP

Ferenc pápa várhatóan a hétvégén érkezik Magyarországra, hogy megtartsa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét. Az eseményre hetvenötezer ember regisztrált, de több csoport jelezte, hogy előzetes regisztráció nélkül érkezik majd a Hősök Herére.

Miközben Budapesten javában az oltáriszentséget ünneplik, kiderült, hogy Ferenc pápa tizenötezer adag jégkrémmel lepte meg a Róma két fegyintézetének lakót, hogy segítsen átvészelni Olaszország történetének egyik legmelegebb nyarát. A jégkrémet a Konrad Krajewski bíboros, a Vatikán főalamizsnása szállítatta le a börtönöknek.

A Vatikán közleménye szerint a pápa jótékonyságért felelős hivatala a nyáron sem ment szabadságra. A vatikáni önkéntesek e helyett az „irgalmasság hét testi és lelki cselekedete” közül kettőnek szentelték az idejüket.

Ez a két, katolikusok által nagyra tartott irgalmas cselekedet a foglyok meglátogatása és a szenvedők vigasztalása.

Az jégkrémadomány egyike volt azoknak a

kis evangéliumi gesztusoknak,

amelyeket a nyár folyamán azért gyakorolt a Katolikus Egyház, hogy

segítsenek és reményt adjanak a Róma börtönében élő emberek ezreinek

– idézi a Vatikán közleményét a Guardian.

A Vatikán jótékonysági szervezete a Ferenc pápa által szorgalmazott gyakorlatnak megfelelően a nyáron emellett hajléktalan emberek csoportjait vitte el a tengerhez, valamint délutáni programokat és vacsorát szervezett nekik.

Ezen kívül ingyenes koronavírus-teszteket és vakcinákat is biztosítottak Róma hajléktalanjainak és szegényeinek.

Az idei nyár az egyik legforróbb volt Olaszországban. A szicíliai Siracusa városában augusztusban 48,8 °C-ot mértek, ami valószínűleg a legmagasabb hőmérséklet volt Európában. Súlyos erdőtüzek söpörtek át Olaszország déli régióin. Az oltási munkálatokat a magas nappali hőmérséklet és az erős szél akadályozta.

A jégkrémek szállításáért felelős 57 éves Konrad Krajewskit még 2013-ban nevezték ki a pápa jószolgálati végrehajtójává. A bíboros hosszú évek óta csendesen dolgozik a szegényekért, de 2019 májusában azzal sikerült a lapok címlapjára kerülnie, hogy lemászott egy aknába, és feltört egy plombát, hogy helyreállítsa az szolgáltató által korlátozott áramszolgáltatást egy római épületben, ahol kétszázötven hajléktalan lakott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik