Nagyvilág

Soros György: Tragikus hiba milliárdokat önteni Kínába

FABRICE COFFRINI / AFP
FABRICE COFFRINI / AFP

A New York-i székhelyű BlackRock a világ egyik legnagyobb befektetési menedzsment vállalata, amely a múlt hónapban kezdett befektetési termékeket kínálni kínai magánszemélyeknek. Soros György hétfőn megjelent véleménycikkében a Wall Street Journalban azért bírálta a BlackRockot, mert a vállalat kínai terjeszkedése szerinte kockázatot jelent az ügyfelek pénzére és az amerikai biztonsági érdekekre is.

Tragikus hiba most milliárdokat önteni Kínába

– írta a magyar kormány kedvenc filantróp milliárdosa az amerikai gazdasági lapban.

A most megjelent véleménycikk csak egyike azoknak, amelyekkel Soros az elmúlt hetekben, a kínaiakkal való szorosabb gazdasági együttműködések kockázataira figyelmeztetett.  A magyar származású milliárdos még augusztusban – messze nem első alkalommal – „a nyitott társadalmak legveszélyesebb ellenségének” nevezte Hszi Csi-Ping kínai elnököt. A Financial Times című lapban pedig augusztus 30-án azt javasolta az Egyesült Államok Kongresszusának, hogy fogadjon el olyan törvényjavaslatot, amely kifejezetten megköveteli, hogy az eszközkezelők csak olyan vállalatokba fektessenek be, ahol a tényleges irányítási struktúrák egyszerre átláthatók és összhangban vannak az érdekeltek szempontjaival.

Soros szerint a BlackRock vállalat félreérti Hszi Csi Ping elnököt, aki bizony az összes kínai vállalatot az „egypárti állam eszközének” tekinteti.

Bár Soros továbbra is befolyásos támogatója Joe Biden amerikai elnöknek és a Demokrata Pártnak, véleményével kisebbségben van. A BlackRockhoz hasonló befektetési vállalatok és banki szolgáltatók a jelek szerint most úgy látják, hogy a kínai üzleti lehetőségek megérik a kockázatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik