Nagyvilág koronavírus

Megjöttek a tálibok, abbamaradt a Covid-oltakozás

WAKIL KOHSAR / AFP
WAKIL KOHSAR / AFP
Afganisztán és a koronavírus háborújának nem tett jót a tálibok háborúja, nagyon lelassult az oltási program.

Eddig se volt élmunkás az afgán kormányzat a lakosság beoltatásában a Covid-19 ellen (persze egy elmaradott és földrajzilag irtó tagolt országban ez nem egyszerű), de most úgy tűnik, a Talibán hatalomátvétele még inkább leállította az oltási programot. Legalábbis a Reuters híre szerint erről panaszkodik az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF.

Adataik szerint 80 százalékkal kevesebb dózist adtak be a népnek a tálib puccs óta, ráadásul az országban raktáron lévő oltások felének hamarosan lejár a szavatossága.

A tálibok augusztus 15. óta uralják az ország zömét, Kabullal, a fővárossal egyetemben (miután az USA és a NATO 20 év háborúzás után pikkpakk kivonta erőit a dél-ázsiai államból), szóval volt tíz napjuk felvenni a fonalat az oltási programban. Jellemző adat, hogy az augusztus 15-öt követő héten mindössze 30 500 embert oltottak be a 34-ből 23 tartományban, míg az azt megelőző héten 134 600 főt 30 tartományban.

Afganisztánba is a szegényebb országokat vakcinabeszerzésben segítő Covax-program keretében került oltás. Ide csak a Johnson & Johnsontól 2 millió adag került. Eddig összesen 1,2 millió dózist adtak be a 40 milliós országban.

A UNICEF egyik embere szerint a hatalomátvételt követő káosz miatt észszerű persze, hogy így alakul az oltási program, az emberek a biztonságukat és életüket tekintik most prioritásnak. Az ENSZ már felszólította a nemzet egészségügyi dolgozóit, amint lehet, térjenek vissza munkahelyükre. Arról senki sem nyilatkozott, vajon a Talibán oltási szkepticizmusa miatt nem halad-e a program.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik