Nagyvilág

A tálibok felszólították a repülőtérnél menekülésre váró afgánokat, hogy térjenek haza

US AIR FORCE / AFP
US AIR FORCE / AFP
Az Afganisztánban hatalomra került tálibok felszólították csütörtökön a kabuli repülőtérnél táborozó és menekülési lehetőségre váró afgán lakosokat, hogy térjenek vissza otthonukba, az utazási dokumentumokkal nem rendelkezőket nem engedik be a légikikötőbe, és fogadkoztak, hogy nem akarnak ártani senkinek. Az MTI szerint ezekről hírügynökségek számoltak szemtanúk közlése alapján.

Sok afgán civilben az élteti az országból való elmenekülés reményét, hogy nyugati hatalmak a napokban sorra jelentették be: ki akarják menekíteni ott dolgozó állampolgáraikat és olyan afgánokat, akik alkalmazásukban álltak az elmúlt években, évtizedekben. Egy meg nem nevezett nyugati biztonsági tisztségviselő közlése szerint

vasárnap óta nyolcezer ember hagyta el Kabult légi úton.

Bár Kabulban a vasárnapi tálib hatalomátvétel óta viszonylagos nyugalom van, mind a NATO, mind a tálibok közlése szerint azóta 12 ember vesztette életét vagy lőfegyvertől vagy mert agyontaposták. A repülőtérnél viszont kaotikus a helyzet. Annak kerítésén belül az amerikai erők irányítanak, kívül pedig a tálibok járőröznek. Szemtanúk szerint civilek egy nagyobb csoportja szerdán be akart jutni a repülőtérre, de tálib fegyveresek megakadályozták őket ebben. Egy szemtanú szerint a fegyveresek a levegőbe lőttek, illetve géppisztolyuk tusával ütötték őket. Szintén szemtanúk arról számoltak be, hogy csütörtökön már nyugodtabb volt a helyzet.

A repülőtérnél csütörtökön egy olyan tálib vezető kérte távozásra az embereket és ígért mindenkinek sértetlenséget, aki nem volt hajlandó elárulni a nevét – írta a Reuters hírügynökség.

A frissen hatalomra kerülő tálibok mérsékeltnek akarnak mutatkozni, azt állítják, hogy békét akarnak és más módszerekkel vezetni az országot, mint 1996 és 2001 között tették, amikor például súlyosan korlátozták a nők jogait, nyilvános kivégzéseket hajtottak végre, és más kultúrák eltörlésére irányuló törekvésükben felrobbantottak buddhista szobrokat – írta a Reuters, megjegyezve, hogy komoly kétségek merülnek fel ígéreteikkel kapcsolatban.

A tálib uralommal szembeni első jelentősebb kollektív tiltakozás szerdán volt Dzsalálábádban. Két civil szemtanú és egy volt afgán rendőr beszámolója szerint tálib fegyveresek tüzet nyitottak olyan tüntetőkre, akik megpróbáltak kitűzni háztetőkre vagy csak magasba emelni afgán zászlókat. Három ember halálát okozták, és több mint tucatnyian megsebesültek. A zászlókitűzési kísérletekről videofelvételek készültek, és ezek felkerültek az internetre. Más jelentések szerint egyes tüntetők letépték magaslatokról a tálibok fehér zászlaját.

Csütörtökön, augusztus 19-én van a függetlenség napja Afganisztánban, amelyen a brit gyarmati uralom alóli felszabadulást ünneplik. A hírügynökségek szerint emiatt valószínű, hogy további tüntetések lesznek a tálib uralom ellen az országban. A tálibok – miután hatalomra kerülésük szinte egybeesik ezzel a nappal – az Egyesült Államok mint az „arrogáns világhatalom” elleni harcukat ünneplik most.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik