Nagyvilág

Görögország nem akar az EU bejáratává válni az afgán menekültek előtt

ZAKERIA HASHIMI / AFP
ZAKERIA HASHIMI / AFP

Görögország nem akar az Európai Unió bejárata lenni az Afganisztánból menekülő emberek számára, ezért Athén azt szorgalmazza, hogy az EU közösen lépjen fel a válság megoldása érdekében – közölte kedden Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszter.

Nem akarjuk újra átélni azt, ami 2015-ben történt

– fogalmazott a miniszter.

Hat évvel ezelőtt csaknem egymillió ember érkezett a görög szigetekre a szíriai, az iraki és az afganisztáni válságövezetekből. Emiatt Görögország ismét aggodalommal figyeli a tálibok afganisztáni hatalomátvételét, amely aggodalmai szerint ahhoz vezethet, hogy megismétlődik a 2015-ös menekültválság.

Szeretnénk egyértelművé tenni, hogy Görögország nem tud és nem is akar az EU bejáratává válni az oda igyekvő menekültek és bevándorlók előtt. Nem jöhetnek be emberek milliói Afganisztánból az Európai Unióba, Görögországon keresztül semmiképpen sem

– fogalmazott Mitarákisz az ERT köztelevíziónak.

Az uniós külügyminiszterek kedden válságtanácskozást tartanak Afganisztánról, és Görögország kérte, hogy a belügyminiszterek szerdai megbeszélésén is vitassák meg a kérdést.

Közös európai megoldásra van szükség

– jelentette ki a görög miniszter

Kapcsolódó
Megdöbbentő fotón, ahogy 640 menekülő afgán összezsúfolódik egy amerikai teherszállító repülőn
Eredetileg nem akartak ennyi embert felengedni a gépre, de a pánikba esett afgánok felszaladtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik