Nagyvilág

160 ezer gyermek éhezik egyetlen afrikai tartományban az UNICEF szerint

AFP
AFP

A forrongó észak-etiópiai Tigré tartományban 160 ezer gyermek éhezik – közölte hétfőn az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem biztosított a tartományban élő gyermekek élelmiszer-ellátása, különös tekintettel az erőszak térségbeli kiújulásáról szóló jelentésekre.

Az UNICEF rendkívül riasztónak tartja a több mint kétszáz ember, köztük száznál is több gyerek meggyilkolásáról szóló értesüléseket – mondta Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója utalva arra, hogy Afar régióban az elüldözött családoknak otthont adó egyik egészségügyi intézmény és egyik iskola ellen augusztus 5-én támadást hajtottak végre. Fore szerint a támadók létfontosságú élelmiszerkészleteket is megsemmisítettek.

Az UNICEF igazgatója kijelentette, hogy a harcok fellángolása katasztrofális következményekkel jár a gyermekek számára. A fegyveres konfliktus Tigrében mintegy 400 ezer embert, köztük 160 ezer gyereket sodort az éhínség szélére – hangsúlyozta Fore.

Az UNICEF szerint már jelenleg is négymillió embernek került veszélybe az élelmiszer-ellátása ebben a tartományban, illetve a szomszédos Amhara és Afar régiókban, körülbelül 250 ezren kényszerültek elmenekülni. Az ENSZ Gyermekalapjának becslései szerint az elkövetkező egy évben tízszeresére fog növekedni az életveszélyesen alultáplált gyerekek száma a térségben, miközben a konfliktus során következetesen elpusztítják azokat az egészségügyi és egyéb intézményeket, amelyek elengedhetetlenek a fiatalok és a helyi közösségek túlélése szempontjából.

Tigrében tavaly november óta dúlnak harcok a kormányerők és az etnikai alapon szerveződött Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) fegyveresei között. A harcokban és légicsapásokban ezrek vesztették életüket, kétmillióan menekültek el otthonukból, és súlyos humanitárius válság alakult ki, mert a régióba nem engedték be a segélyszervezeteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik