Nagyvilág

Carlson budapesti látogatása jelzi, mennyire imádja Orbán Viktort a trumpista jobboldal

A fősodratú amerikai média egyáltalán nincs elájulva attól, hogy az egyik leghíresebb tévés Magyarországról jelentkezik be egy héten át. Aggodalmuk, hogy Tucker Carlson követendő példának állítja be országunkat, noha szerintük egyáltalán nem az.

Egy hétre Magyarországra költözött a vírusszkeptikus, bevándorlóellenes amerikai sztár, Tucker Carlson, az amerikai jobboldal egyik legbefolyásosabb hangja. Carlson hétköznaponként főműsoridőben jelentkezik a Fox News-on, amit ezen a héten innen, Budapestről készítenek el. A tévés azért érkezett ide, hogy fellépjen a közpénzzel kitömött Mathias Corvinus Collegium fesztiválján szombaton Esztergomban, valamint egy dokumentumfilmet is forgat, vélhetően Orbán Viktorról és a kormánya politikájáról.

Ennek egyike a magyar kormány a végletekig elutasítja az oltásellenességet – legalábbis ha azzal az ellenzéket lehet támadni –, csakhogy Carlson valóban oltásellenes. Persze, amennyiben leadják Carlsonnak a már bejelentett Orbán-interjúját – egyelőre nem nevezték meg a napot –, abból is profitálhat a magyar miniszterelnök: például tematizálhatja vele egy ideig a hazai közéletet is.

Facebook / Orbán Viktor

Izgalmasabb kérdés, hogy amerikai szemszögből vajon mit is jelent, hogy az egyik legismertebb jobboldali tévés Magyarországra látogat, sőt, egy héten keresztül a budapesti panoráma adja a műsora hátterét?

Hogy ez valóban kérdés, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az egyik legnagyobb amerikai lap, a Washington Post (WP) két cikket is (ezt és ezt) szentelt a témának, valamint ez volt a napi világpolitikai hírlevelének kedden a fő sztorija (ahogy számos más médium (Vice, Daily Beast, Newsweek, Vanity Fair, Insider és a Politico szerdai brüsszeli hírlevele is beszámolt róla). De még a WP is azzal kezdi,

ki is az a Tucker Carlson?

A válasz szerint a „fehér sérelem hangja” az Egyesült Államokban a Trump által népszerűvé lett szélsőjobbos-bevándorlásellenes politikai márka prominens alakja. Azoké, akik már szakítottak a Ronald Reagan-i múlttal: migrációellenesek, szkeptikusak a szabadkereskedelemmel és a gazdasági hatalommal szemben, felkarolják a vallásosnak tűnő és hallgatólagosan rasszista nacionalizmust, közben könyörtelen kultúrharcot folytatnak a multikulturalizmus, a feminizmus, a LMBTQ-jogok és a liberalizmus vélt fenyegetései ellen, foglalja össze a lap, de mi is külön cikket írtunk róla nemrégiben.

Kapcsolódó
Oltásellenes, retteg a bevándorlóktól és csodálja Orbán Viktort
A baloldaliak és a mérsékelt konzervatívok gyűlölik, Trump-szavazók milliói azonban imádják a Fox News legnépszerűbb megmondóemberét. Tucker Carlson most épp a vírussal kapcsolatos nézeteivel okozott botrányt.

Carlson és az amerikai média Magyarországa

Ismerős jellemzés, nem véletlen Orbán és a trumpista amerikai jobboldal egymásra találása.

Trump előtti Trump

– így jellemezte Orbánt a korábban nálunk járt Trump-főtanácsadó, Steve Bannon.

A tévés már többször is méltatta Orbánt és Magyarországot, ahol szerinte egy „érdekes kísérlet” folyik, és ahol „azon emberek köré építik az országot, akik ott élnek; megvédenék őket, hogy élhessék az életüket; jobban népszerűsítenék a családokat; házasságra ösztönöznék az embereket; és megkönnyítenék a gyerekvállalást”.

Carlsont gyakran vádolják álhírek terjesztésével (például a koronavírus elleni vakcina hatékonyságával kapcsolatban), az összeesküvés-elméletek sem állnak tőle messze, de ezeket arra használja, hogy minél nagyobb közönséget szerezzen a kedvenc témájához, az Egyesült Államokat szennyező bevándorlókról szóló elméletéhez. Ez utóbbi a gondolatvilágának a központi eleme, egyáltalán nem pusztán hatalomtechnikai eszköznek tekinti.

Drew Angerer / Getty Images Tüntetők a Fox News központja előtt

Ő is abban a keretrendszerben gondolkozik, mint sok más nacionalista, miszerint a nyugati civilizációra külső hordák támadnak, méghozzá az elitek támogatásával, melyek a hagyományos értékek összeomlását akarják elérni.

Ahelyett, hogy az eredeti lakosságot segítené több gyerekhez, az EU-s vezetők azt mondják a magyar kormánynak, helyettesítő lakosságot kell importálni a harmadik világból. Ez Soros György megoldása. De a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak más elképzelései vannak. Ahelyett hogy a magyar fiatalokat a Soros és a Clinton Alapítvány zord szabadelvűségére hagyta volna, úgy döntött a magyar családok növekedését segíti. A világ egyetlen másik országa sem teszi ezt, csak Magyarország

– fogalmazott Carlson.

Az ő szemében Orbán egy hős, aki a Nyugat védelméért harcol. 2018-ban Orbán kampányindító beszédével kapcsolatban beszélt arról, hogy fenyeget a muszlim többség kialakulása Európában, illetve a keresztény kultúra elpusztulása, ám ezekkel Orbán szembeszáll, és ezért az EU vezetői Orbánt tekintélyelvűnek nevezik. A WP szerint azonban nem ezért tekintik a magyar kormányfőt tekintélyelvűnek, hanem azért, mert elmozdítja Magyarországot a liberális demokrácia hagyományaitól, amelyben a hatalmat szabad és tisztességes választások útján osztják ki. Orbánt valójában azért nevezik tekintélyelvűnek, mert felkarolta az önkényuralmat – írják.

Carlson nem most először dicsérte Orbánt, évekkel ezelőtt kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök megvédi az országát a muszlim migránsoktól és a brüsszeli technokratáktól, és milyen jól teszi, hogy nem a harmadik világból érkező illegális migránsoknak ígér gazdagságot, hanem a saját népe felemelkedésére költi a pénzt, például a gyerekvállalás ösztönzésével.

Chelsea Guglielmino / Getty Images

A Washington Post cikke szerint Carlson az autokratikus vezetési stílusról azonban szinte semmit nem mond. A WP is megemlíti a Fidesz-kormány több olyan intézkedését, ami gyengíti a demokráciát, így például a bíróságok átalakítását, a médiatúlsúlyt, illetve az Orbán által összefogott, korrupcióval terhelt gazdasági hálózatot. Az említett lapok beszámolnak még arról is, hogy Orbán egy tradicionalista, etnikai nacionalizmust visz, és folyamatosan állítólagos fenyegetettségeket emel ki kommunikációs témaként.

Megemlítik még a koronavírus-járvány alatti rendeleti kormányzást, a nemrégiben elfogadott, az LMBTQ-közösségeket megbélyegző törvényt, az ehhez kapcsolódó népszavazást, valamint azt, hogy csak „nő lehet anya, és férfi lehet apa”, továbbá a Pegasus-botrányt is. A New York Times idén megírta, hogy 1,7 milliárdot kapott a kormánytól az MCC, ahogy azt is, hogy az amerikai székhelyű Freedom House emberi jogi szervezet 2020-ban kijelentette: Orbán kormánya

a demokratikus intézmények tiszteletben tartásának mindenféle színleléséről lemondott.

Arról is beszámolnak, hogy miként használta fel a hatalma megszilárdításához a 2015-ös migrációs hullámot, illetve például hogy pár éve a menekülteket „megszállóknak” nevezte a Bildnek adott interjújában.

„Keresztény identitás, nemzeti szuverenitás, a nemzetközi intézményekkel szembeni bizalmatlanság, a bevándorlás-ellenesség, a politikailag korrekt liberális elit megvetése, ezek a fő jellemzők.”

Törd össze a status quo-t. Éreztess erőt a tömegekkel, hogy a sérelmeikre reagálsz

– emlegeti fel most az Atlanticnek Az autokráciához vezető út című korábbi cikkét a WP, amely nagyjából arról szólt, hogy egy második Trump-kormányzás még közelebb viheti Amerikát Orbán Magyarországához.

Carlson és Magyarország

Carlson a hétfői adásban a jelenlegi globális intézmények vezetőit – akik a nyugati civilizációt, a demokráciát és a családokat támadják – összekötötte a szovjet elnyomással, ezért megmutatta több fővárosi épületen a még látható golyónyomokat, amelyek szerinte arra emlékeztetnek, hogy hányszor uralkodtak az ország felett idegen hatalmak. És a Szabadság-szoborra is ráközelítettek, nem tudhatták, hogy az egy kommunista emlékmű, hiába a névegyezés a New York-ival – írja a Politico.

Watch the latest video at foxnews.com

A Carlsonoknak egyébként pénzügyileg is megérheti az ittlét: a kormányzati átláthatósággal foglalkozó Open Secrets oknyomozó kutatója, Anna Massoglia azt állítja, az Orbán-kormány 2019-ben összesen 265 ezer dollárt (mai értékén 80 millió forintot) fizetett egy washingtoni lobbicégnek, hogy a két ország kapcsolatának javítása mellett például összehozzon egy interjút Carlson műsorában Szijjártó Péternek (ami egyébként össze is jött). Ez a lobbicég a Policy Impact Communications, amelynek egyik igazgatója Richard Carlson. A névegyezés nem véletlen, ő a tévés apja. A Népszava korábban egy 50 és egy 160 ezer dolláros szerződésről írt.

Trumpista jobboldal ❤️ Orbán Viktor

A Washington Poston megjelent Philip Bump elemzése, melyben arról ír, hogy Carlson műsorával az orbáni rendszert példaként mutathatják be.

Az orbánizmust szinte biztosan nem úgy mutatják be, mint ami az amerikai hagyományokra veszélyt jelent, hanem ami megváltást.

Azt is írják, a trumpista jobboldalnak azért érdekes az orbáni Magyarország, hogy miként biztosította a saját dominanciáját a színfalak mögött.

A tévés nem az első az amerikai jobbos hírességek közül, akik nálunk jártak, itt volt a már említett Bannon, de Milo Yiannopoulos is. Magasztalta Magyarországot J. D. Vance, aki egyrészt Ohio szenátorává akar válni jövőre, másrészt, akit onnan ismerni, hogy ő írta a kétszeres Oscar-jelölt Vidéki ballada az amerikai álomról című film alapjául szolgáló könyvet, és egy kampányrendezvényen arról beszélt, hogy a „gyerektelen baloldal” az USA-ban a „civilizációs összeomlás” ügynöke, majd megemlítette a csokot ellenpéldaként (a gyerekek után járó amerikai adókedvezményeket nem említette meg).

A befolyásos jobboldali kommentátor, Rod Dreher pedig már annyira meg van elégedve a magyar kormánnyal és az „elviselhetetlenül intelligens” Orbánnal, hogy 2019-es látogatása után inkább ide is költözött az év elején, mert ez egyfajta safe space a jobboldali amerikaiak számára, akik menekülnek a „hegemón” liberalizmus elől. Orbánt ő is a védelmébe vette, és szerinte „puha autoriterizmusa” kell ahhoz, hogy megmenekülhessen az EU-s projekt „puha totalitarizmusa” elől.

Dreher példája is azt mutatja, hogyan válhatott „Magyarország az amerikai szélsőjobb Mekkájává” – ahogy a Vanity Fair nevezi.

Sokat elmond a korunkról, hogy a legnagyobb hatalmú országnak a világon egy olyan jobboldali mozgalma van, aminek a szállásadója lett Magyarország, egy kis nemzet, amely egyszerre esdekel EU-s kifizetésekért és kínai kölcsönökért

– írja a WP hírlevelében Ishaan Tharoor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.