Nagyvilág

Ferenc pápa a kórház ablakából pontifikálta az Úrangyala imádságot

Vatican Media / AFP
Vatican Media / AFP
Ez volt az első nyilvános szereplése a műtétje után.

Ferenc pápát vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt műtötték meg egy hete a római Gemelli kórházban. A műtét utáni gyógyulása a várakozásoknak megfelelően alakult, de még nem térhetett vissza a Vatikánba, így a vasárnap délben szokásos Úrangyala imádságot és az azt kísérő beszédet a kórház tizedik emeleti ablakából mondta el.

A kórházi kezelés napjaiban megint megtapasztalhattam, milyen fontos a mindenki számára hozzáférhető, jó egészségügy, akár Olaszországban, akár más országokban

– mondta a pápa, aki múlt vasárnap vonult be a kórházba, nem sokkal az után, hogy hagyományos módon a Szent Péter téren pontifikálta az Úrangyala imádságot.

A mintegy tízperces beszédét egy előre elkészített szövegből olvasta fel, de több alkalommal is rögtönzött megjegyzéseket fűzött hozzá. Időnként úgy tűnt, kissé nehezen vesz levegőt és reszelőssé vált hangja. Hírügynökségek ezzel összefüggésben felidézték, hogy még fiatalkorában el kellett távolítani tüdejének egy részét. Bírálta az egyházi fenntartású kórházak azon menedzsereit, akiknek – mint fogalmazott – gazdasági nehézségek esetén első gondolatuk bezárni az egészségügyi intézményeket.

Az egyházi elhivatottság nem a pénzről, hanem a szolgálatról szól, és ez mindig ingyen van

– szögezte le a pápa, akit a Gemmelli kórházban kezelt több gyerek vett körül. A katolikus egyházfő egyben sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak Haitin, ahol szerdán merénylet áldozata lett Jovenel Moise elnök. Az erkély alatt összegyűlt, nemzeti zászlókat lengető tömeg éljenzéssel fogadta Ferenc pápát, és azt skandálta: Viva il Papa! (Éljen soká a pápa!). Orvosok és páciensek a szomszédos erkélyeken hallgatták a pápa beszédét – írta az MTI.

Korábban Szent II. János Pál pápa volt, aki a harmadik Vatikánnak nevezett római kórházból mondta el beszédeit, amikor a Gemelliben kezelték. Először 1981. május 17-én, néhány nappal az ellene elkövetett merénylet után, amikor Szent II. János Pál a kórházi ágyából, felvételről küldte el vasárnapi üzenetét.

1981 júniusában a Gemelli tizedik emeleti ablakából mondta el beszédét, és így tett további kórházi tartózkodásai során is. Legutoljára a súlyos beteg Szent II. János Pál 2005. február 27-én és március 6-án köszöntötte a hívőket a Gemelli ablakából, akkor már beszéd megtartása nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik