Nagyvilág europoli

„Egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés” – Elfogadta az Európai Parlament a magyar kormányt elítélő nyilatkozatot

A csütörtökön 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az Európai Unióról szóló szerződésekben és az Unió belső piacáról szóló jogszabályokban rögzített jogok egyértelmű megsértéseként írják le a magyar törvényt, közölte az Európai Parlament. 

Nem egyedi esetről van szó, hangsúlyozza a Parlament. Ehelyett a törvény „egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés az alapvető jogok fokozatos leépítése felé”, miközben az államilag támogatott LMBTIQ-ellenesség és a félretájékoztatási kampányok a magyar kormány politikai cenzúrájának eszközeivé váltak. Az emberi jogok ilyen megsértése egy szélesebb körű politikai terv részét képezi, amelynek célja a demokráca és a jogállamiság lebontása a médiaszabadsággal együtt. Ezt az uniós értékek rendszerszintű megsértésének kell tekinteni, jelenti ki a Parlament.

A jogsértés folyamatának legutóbbi állomásai között szerepel például az Alaptörvény 2020. decemberi módosítása, amelyben rögzítették, hogy „az anya nő, az apa pedig férfi”, és a transznemű és interszexuális emberek nemének jogi elismerésére vonatkozó de facto tiltás. A képviselők szilárd elkötelezettségüket fejezik ki a gyermekek jogainak védelme mellett, és kijelentik, hogy a gyerekek érdekeinek teljes körű tiszteletben tartását az LMBTIQ-ellenesség és a gyűlölet szítása helyett a tolerancia és az elfogadás ösztönzésének és a sokszínűség támogatásának kellene vezérelnie.

A képviselők felszólítják a Bizottságot, hogy a magyar LMBTIQ-ellenes jogszabály ügyében indítson kötelezettségszegési eljárást és használjon ki minden eljárási eszközt az Európai Bíróságon, például vezessen be ideiglenes intézkedéseket vagy szabjon ki bírságot meg nem felelés esetén. A tagállamokat arra kérik, hogy ha a Bizottság nem lép, akkor vigyék az ügyet az Európai Bíróság elé, és nyújtsanak be államközi kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A Parlament emellett egy sor ügyet felsorol, ahol azonnal alkalmazni lehetne a jogállamisági mechanizmust az Unió költségvetésének védelmére, és komoly kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar helyreállítási és rezilienciaépítési terv tervezete megfelel az uniós jogszabályoknak. Felszólítja a Tanácsot, hogy sürgősen hagyjon fel a megkülönböztetés ellen tervezett irányelv elfogadásának tíz éve tartó akadályozásával, és a Bizottsággal együtt karolja fel a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra vonatkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló parlamenti kezdeményezést. A Parlament aggodalommal állapítja meg, hogy a magyar törvény hasonlít az „LMBT-propagandáról” szóló 2013-as orosz törvényre, ezért felszólítja a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg az Unióban zajló LMBTIQ-ellenes kampányok finanszírozását.

A nyilatkozatról itt írtunk korábban:

Kapcsolódó
Az Európai Parlament talált pár trükköt, amivel fel lehet lépni a homofób pedofiltörvény ellen
Az EP elvégezte a jogi munkát, és talált indoklást, ami alapján alkalmazni lehetne a jogállami mechanizmust a magyar kormány ellen a homofób pedofiltörvény miatt.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik