Nagyvilág

Szürreális interjút adott Szijjártó egy magyarul próbálkozó riporternek

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Egy magyarul alig tudó, a kérdéseket papírról felolvasó szlovén riporternek adott interjút a magyar diplomácia vezetője Koperben. Visszakérdezésre esélye sem volt az újságírónak, aki aligha értette, mint mond a miniszter.

„Politikai természetűek a brüsszeli támadások Szlovénia és Magyarország ellen” – ez a címe a cikknek, amelyet a Siol.net szlovén hírportál közölt. Az írás a szlovén Planet TV interjúját ismerteti Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.

A Planet TV-ről tudni kell, hogy a Fideszhez igencsak barátságosan hozzáálló magyar TV2 vásárolta meg tavaly 5 millió euróért. A Planet TV felvásárlása része annak a nyomulásnak, amit a magyar cégek hajtanak végre jelenleg is Szlovéniában, és amit a szlovén ellenzék sokat bírált az elmúlt időszakban.

Kapcsolódó
Folytatódik a magyar nyomulás Szlovéniában, az ellenzék gyarmatosításról beszél
Meghússzorozódtak a magyar befektetések Szlovéniában: előbb a kormányközeli média szállt be a Fidesz-barát szlovén SDS pártsajtójába, majd az SDS kormányra jutásakor feltűnt a TV2 is. A harmadik hullámban az OTP és a Mol nyomul. Ám a jobbos szlovén koalíció inog, az erősödő ellenzék gyarmatosításról beszél, magyar érdekeltségű médiacégeket fel is jelentettek.

Belemenős kérdéseket a TV2 szlovén leányvállalatától nem várhattunk, de a Siol.net cikkében megnézhető videók önmagukért beszélnek Szijjártó és a riporter „magyarul” folytatott, időnként szürreális „eszmecseréjéről”. Az újságíró ugyanis előre megírt kérdéseket olvas fel egy számára érezhetően furcsa nyelven.

De mit is mondott Szijjártó a Planet TV-nek? Szerinte Szlovénia nehéz időszakban vette át az EU vezetését, miután a „világjárvány gazdasági és egészségügyi hatásai még mind itt vannak velünk”. A külügyminisztert az is aggasztja, hogy „eluralkodott egy olyan vitakultúra” az EU-ban, ami „nem az egység és az összefogás irányába vezet”. Hozzátette: a szlovén kormánnyal nagyon jó a kapcsolatuk, nagyra becsülik Janez Jansa miniszterelnököt, és bíznak abban, hogy Szlovénia sikeres tud lenni az EU-elnökségben.

A kérdező ezután arra figyelmeztetett: „úgy tűnik, hogy mindkét kormányt, mind a magyart, mind pedig a szlovént, gyakori nyomás éri Brüsszelből”. Utalt a magyar melegellenes pedofiltörvény uniós kritikájára, és kissé akadozva felidézte, hogy „néhány napja az Európai Parlament képviselőitől az a felszólítás érkezett”, hogy korlátozzák Szlovénia felé az uniós kifizetéseket.

„Ezek pusztán politikai alapú támadások, amelyeket Szlovéniával és Magyarországgal szemben végrehajtanak Brüsszelből. Ezek a támadások azért vannak, mert igaza van Jansa miniszterelnök úrnak: mi nem liberális politikát folytatunk. A szlovén és a magyar kormány is nemzeti érdeket helyezi az előtérbe” – felelt egy szokásos panellel Szijjártó a bekészített kérdésre.

A riporter ezután a szlovéniai magyar befektetésekről érdeklődött. Korábban évi 50 millió eurót tettek ki, most viszont az OTP hamarosan átveszi a legnagyobb szlovén bankot, a Mol szlovén benzinkutakat vásárol, és a szlovén médiában is megjelentek magyar tulajdonosok. Szijjártó erre elmondta, hogy Szlovénia kiváló beruházási környezetet teremt. Az OTP nemcsak ott, hanem az egész Nyugat-Balkánon terjeszkedik, a Mol pedig 173-ra növelte a benzinkútjainak a számát.

A riporter rákérdezett még, hogy Magyarország beszáll-e a koperi kikötőhöz vezető vasút bővítésébe, illetve az azt lebonyolító szlovén állami cégbe. A kérdező nem említette az évek óta tartó vitákat a magyar részvételről, most mi is csak egy emléket idézünk fel: Koperben a demonstrálók már 2017-ben tüntettek az esetleges magyar üzleti befolyásszerzés ellen.

Szijjártó viszont nem hunyt szemet a kritikák fölött. „Mivel ez Szlovénia, ezért mi itt csak azt csinálhatjuk, amit a szlovénok nekünk megengednek. Vagy amire kifejezetten kérnek minket. És mivel a Divaca–Koper vasútvonal építése köré a jelenlegi szlovén ellenzék egy elég durva politikai turbulenciát épített föl, ezért itt mi kifejezetten óvatosak vagyunk. Amire van lehetőség, azt szívesen megfontoljuk, amire nincs lehetőség, azt meg elengedjük.

Tehát ha van lehetőség arra, hogy akár finanszírozási, akár kivitelezési oldalon Magyarország, a magyar cégek bekapcsolódjanak ebbe a projektbe, szívesen megtesszük. Ha nincs rá lehetőség, azt is megértjük

– közölte a miniszter, megjegyezve, a magyar kormánynak azért fontos ez a kérdés, mert a koperi kikötő forgalmának tíz százalékát tavaly már magyar cégek bonyolították.

Az újságíró felvetette, „úgy tűnik, hogy a szlovén ellenzék ellenez és démonizál mindent, ami magyar vonatkozású.” Szijjártó válaszában hangsúlyozta: a két miniszterelnök, Janez Jansa és Orbán Viktor nemcsak jó viszonyt ápol, hanem barátok is. A szlovén ellenzék Jansát „gőzerővel támadja, innentől kezdve támadja a szlovén miniszterelnök barátját, a magyar miniszterelnököt is. Tehát amit, mi Magyarországon csinálunk, azt nyilvánvalóan a szlovén ellenzék fel tudja használni az önök miniszterelnökével szembeni politikai támadásra.”

Az interjúban arról nem esett szó, hogy Jansa és pártja, a jobboldali SDS messze nem áll olyan jól a közvélemény-kutatásokban, mint nálunk a Fidesz, és a ljubljanai ellenzék, ha összefogna, bőven több szavazatot kapna, mint a jelenlegi kormány pártjai.

A riporter a Koperben, az Adriai-tenger partján lévő kikötő- és üdülővárosban felvett interjúban azt is megkérdezte Szijjártótól:

nyaralt-e már idén?

A miniszter kissé sajnálkozva – a tavalyi adriai jachtozásáról egy szót sem szólva – elmondta: „Még nem nyaraltam, még egyelőre dolgoztunk. Remélem, hogy augusztusban lesz módom arra, hogy a családdal kikapcsolódjunk.” Majd arról beszélt, hogy Szlovénia nagyon népszerű célpont a magyar turisták körében, ezért is döntöttek arról, hogy Koperben magyar konzulátust hoznak létre.

Az interjúrészletek itt nézhetők meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik