A lap idézte Mihail Murasko egészségügyi minisztert, aki szerint a közeli napokban nyilvánosságra fogják hozni az eljárás menetrendjét. Oroszországban a közelmúltban megugrott az új esetek száma, a betegek többségét a SARS-CoV-2 koronavírusnak egy, a korábbiaknál agresszívabb, indiai eredetű, úgynevezett delta változata fertőzte meg. Az orosz szaktárca a negatív tendencia ellensúlyozására
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester vasárnap azt mondta, hogy azokat is megfertőzheti az új koronavírus delta variánsa, akik régen kapták meg a védőoltást.
Hétfőtől egyébként elkezdik Szputnyik V-vel beoltani az állapotos nőket is. Alekszandr Gincburg, az első orosz oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a Rosszija 1 televíziónak kijelentette, hogy a vakcina védelmet nyújt a születendő gyermeknek is. Murasko korábban azt mondta, hogy a Covid-19 miatt mintegy 10 ezer terhes kismamát tartanak megfigyelés alatt. Moszkvában július elejétől megkezdik a Szputnyik V tesztelését a 12-17 éves fiatalokon. A 350 önkéntesnek a felnőtteknél szokásos adagnál kisebbet fognak beadni a vakcinából.
Oroszországban a hétfői hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt 17 378-cal 5 334 204-re emelkedett. A legtöbb új esetet Moszkvában (7584), Moszkva megyében (1811) Szentpéterváron (1046), Nyizsnyij Novgorod megyében (268) és Voronyezs megyében (199) észlelték. Anasztaszija Rakova fővárosi polgármester-helyettes kijelentette, hogy Moszkvában nem javul a járványhelyzet.
A napi növekmény országos szinten 0,33 százalék volt, az új esetek 15,3 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 326 070-re, a halálos áldozatoké 440-nel 129 801-re, a felépülteké pedig 8361-tel 4 878 333-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 145,7 millió, az elmúlt napon pedig 383 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 617 550 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.