Tavaly július 7-én jött a hír, amit a kormányközeli Pesti Srácok portál írt meg: marbellai otthonában öngyilkos lett a budapesti éjszakai élet egyik ismert figurája, K. F. Roland. K. F.-ről azt lehetett tudni, hogy Tanyi György csapatához közel álló személy, akit korábban zsarolás és önbíráskodás miatt elítélt egy magyar bíróság, felfüggesztett börtönt kapott. Később orosz feleségével a spanyolországi Marbellára költözött, itt is voltak kemény ügyei, egy ismerőse pélául megverte. Cikkünk szemszögéből a kulcsszó ebből a bekezdésből egy földrajzi név: Marbella.
A 147 ezres andalúz város a Földközi-tenger partján, a Costa del Solon (Napos-parton) fekszik. Festői óvárosa, 20 kilométer hosszú tengerpartja, mediterrán klímája évtizedek óta mágnesként vonzza az üdülni vágyókat. Rengeteg brit és skandináv országbéli ember nyaral, sőt telepedett le itt, de ahogy a fentiekből is látszik, kiváló búvóhely is tud lenni akár kelet-közép-európai bűnözőknek is. Még egy fun fact, aztán tovább lépünk: itt született a Stranger Things Netflix-sorozat fő karakterének alakítója, Millie Bobby Brown is.
A cikk elején bevezetnek az amarre fogalmába, ami a bandák közti emberrablásos, olykor kínzásos leszámolásokat jelenti. Az egyik ilyenben például a Greco rövidítésű marbellai különleges rendőri egység egyik akcióját pedzegetik, amiben kiszabadítottak egy elrabolt bandatagot, akinek addigra kínzói lyukakat fúrtak a lábujjaiba. De az utóbbi időszakban olyanok is megestek, hogy brit gengszterbe kötöttek bele észak-afrikai fiatalok, akik egy marseille-i banda tagjai, vagy épp gyanús körülmények között égett le egy hotel.
Hogy vált Marbella globális maffiaközponttá?
A Guardian írása szerint az 1960-as évek Spanyolországában (ahol még Francisco Franco, a caudillo volt az úr) tudatosan estek neki a Costa del Sol fejlesztésének. Először kispénzű turisták özönlötték el a régiót, majd népszerűvé vált a gazdagabbak körében is, aztán megjelentek a szervezett bűnözős figurái is. Ahogy Antonio Romero író, expolitikus, maffiaellenes aktivista magyarázta:
Ez volt a francói megegyezés. Ti, a bűnözők, idejöttök lazulni, nem követtek el semmilyen bűncselekményt, és hozzátok a pénzeteket.
Csakhamar globális szinten is jelentős szervezett bűnözési központtá vált a város. A spanyol terrorellenes és maffiaügyi hírszerzési központ adatai szerint manapság mintegy 113 bűnözői csoport aktív a városban, ezek 59 országot „képviselnek”. Azért egy fontos dolgot kiemel a lap: drogok szempontjából ennél ideálisabb város nem igazán létezhet a kontinensen. Délen egy szűk tengerszoros túloldalán ott fekszik a nagy hasistermelő Marokkó, közel a fontos kompkikötő, Algeciras, ahonnan az Európába érkező kokain nagy része belép a földrészre, a Málaga és Granada közti hegyvidék pedig Európa fő marihuánatermesztő vidéke. És persze egy köpésnyire van az adóparadicsom, a brit fennhatóság alatti Gibraltár. Egy spanyol nyomozó így fogalmazott:
A Costa del Sol egyfajta központ, egy coworking tér [közösségi munkatér], ahol a világ szinte minden fő bűnbandája valahogyan jelen van. Ez a bűnözők ENSZ-e egy globalizált világért. Marbella nemcsak egy turisztikai márka, hanem egy bűnügyi márka is.
Azt pedig minden európai maffiavezér tudja, hogy ha nagyban akar játszani a drogkereskedelemben, Marbellában is jelen kell lennie. Ott van például a nápolyi Camorra, aminek egy tagja elmondta, alapvetően a bandák közt nincs vegyülés, de sokszor együttműködnek ilyen-olyan ügyekben. Közben a maffiavezérek szépen elvegyülnek Marbella milliárdosai, sejkjei közt, észrevétlenül sorakoznak villáik a legálisan meggazdagodottakéi közt, jachtjaik ott libegnek a marinákban a többi jacht mellett. Eddig valamelyest működött ez az együttélés, a gazdag maffiózók itt verték el a fél-/illegális bevételeiket, a város örült, fejlődött, mindenki jól járt.
Pitiáner purparlék
Aztán jött a fordulat, a maffiavezérek nyomán megérkezett a slepp is. Egyre több fiatal gengszter jelent meg a városban, csapatostul, felfegyverzetten jártak az utcákon, semmi és senki iránt nem mutattak tiszteletet. Ez pedig nemcsak a lakosokat és a hatóságokat, hanem a diszkrétebb maffiavezéreket is zavarni kezdte. A Greco egyik ügynöke úgy érzékeltette a jelenlegi helyzetet: előfordulhat egy étterem teraszán evés közben, hogy a szomszéd asztalnál egy csillagos-tetoválásos albán gengszter csemegézik épp, a másik oldalunkon pedig egy piti ír bűnöző villázza a paellát. Persze az említett brigantik gasztronómiai szokásai jelentik a kisebb bajt.
Rendszeresek a leszámolások, lövöldözések, és már a Greco ügynökei is tartanak tőle, hogy célponttá válhatnak. A várost fejvesztve hagyják el a pénzes emberek, miközben az agresszív betörések és rablások mindennaposakká váltak. A tavalyi nyárutót „fekete augusztusnak” nevezték el a bűnüldöző szervek, olyan sok bűncselekmény történt.
A pandémia aztán gyomrost adott a maffiának is. A határokat lezárták, az emberek otthon maradtak, nem mentek étterembe, buliba, vásárolni. Így a drogot nemcsak eladni vált szinte lehetetlenné, de behozni is, hisz még a csempészet fedőárui (például a paraguayi bőrtermékek) sem jöttek be Spanyolországba. Karácsony környékén valamelyest helyrebillent a kábszerpiac, a kokain árfolyama is visszaállt a szokásos szintre (27 ezer euró/kilogramm).
Ugyan mostanság nincs napi szinten lövöldözés, de a rendőrök így is csak golyóálló mellényben járőröznek. Ráadásul hiába könyörög a helyi rendőrség a madridi kormánynak, változatlanul kevés a felszerelés és a rendőr is a városban, így például mindössze négy rendőrautójuk van. A maffia is tudja, nemhogy lépés-, inkább ugráselőnyben van a hatóságokhoz képest, a Greco egyik ügynöke ennél is sarkosabban fogalmazott:
Néha úgy érezzük, mindenünk, amink van, az csupán egy csivava, de nekünk egy pitbullra lenne szükségünk.
Sok esetben az áldozatok még akkor sem tesznek feljelentést, ha meglövik őket. Jellemző Marbella nemzetköziségére, hogy az utóbbi időben svédek lőttek meg egy lengyelt, illetve mások arcon lőttek egy írt, de egyik áldozat sem akart együttműködni a nyomozókkal. Részben emiatt még a helyi média sem mindig tud a történtekről, a Greco szerint sok marbellainak fogalma sincs, milyen rossz a biztonsági helyzet a városukban.
Pablo, aki nem Escobar és klubos Tina
Egy – stílszerűen Pablo álnévvel ellátott – középszintű drogkereskedővel is elbeszélgetett a Guardian. Plasztikus leírást adtak a Dolce&Gabbana és Kenzo pólókban, menő napszemüvegben grasszáló, olykor drága sportkocsival cirkáló férfiről, aki a kolumbiai kokain terítéséért felel. És persze van egy rakat mobiltelefonja (okos- és butatelefonok is), amiken titkosított csevegőappokon kommunikál a vásárlókkal, dílerekkel, embereivel és persze az áru forrásaival. Ha egy ilyen figura kiül egy étterem vagy bár teraszára, alapvetés, hogy kicsapja az asztalra a telefonokat. Ezzel mindenki tudtára adja, ki ő, hisz az átlag marbellai nem használ 5–6 telefont.
Egy Tina fedőnevű, menő klubokban PR-osként megfordult nő azt mesélte, a járvány idején, a turisták elmaradásával látványosan csak a gengszterek mentek bulizni. Egy este alatt egy asztaltársaság simán összevedelt több ezer eurónyit. Tina szerint a legveszélyesebbek az angol maffiózók, akik egészen suttyó módjára öltözködnek, de mindenki tudja, hogy rengeteg pénzük, izmuk és hatalmuk van.
Pablo szerint ugyanakkor a járvány miatt a bárokból és klubokból a privát villákba helyeződtek át a bulik. Itt se cicóznak a költségekkel, 100 ezer euró feletti gázsival hívnak top dj-ket és Michelin-csillagos séfeket. Tavaly márciusban az egyik bulin meg is halt egy dj, miután egy eltévedt golyó az ünneplés után eltalálta. Mire a rendőrök kiértek a helyszínre, az áldozaton kívül egy fia embert se találtak a villában. Mindenesetre Pablo szerint a szervezett bűnözésben mindenki olyan magas nívón akar élni, mint a maffiavezérek, a belépő fiataloknak is ez a cél.
Nemzetközi bűnözők
Alapvetően az olyan nagyon szigorúan szervezett bandáktól, mint a szerb, a marokkói, a holland, a piti betörő csapatokig sokféle bűnszervezet működik Marbellában. Zömük többnyire a drogkereskedelem körül tevékenykedik, amibe az őrzés-védelem és a pénzmosás is ugyanúgy beletartozik. Egy helyi ügyész szerint az együttműködés még mindig a jellemző a bandákra, dacára a fent leírt összetűzéseknek. Nincsen igazán területi leosztás a környéken, inkább egyfajta munkamegosztásban dolgoznak a maffiacsoportok, szakosodtak, az illegális tevékenységek egy-egy ágát űzik magas fokon, így megkerülhetetlen az együttműködés egyes csoportok közt.
A kisebb csoportok csak olyan részfeladatokat végeznek, mint a betörések vagy egy célszemély megverése. Egyes bandák, többek közt a románok, bolgárok, délolaszok csak bizonyos szezonban érkeznek ide, munkájuk végeztével hazamennek. A bandák rendszeresen kommunikálnak, sok mindent tudnak egymásról. A találkozókat többnyire diszkréten szervezik meg bevásárlóközpontokban vagy parkokban. Konkrét területeik ugyan nincsenek a bandáknak, de azért vannak olyan helyeik, ahova más bandatagok nem sétálnak be csak úgy: az albánok konditermei, a marokkóiak sisa-bárjai, az olaszok pizzériái.
A bandák a vagyonukat úgynevezett „hideg tárcában”, azaz pendrive-on tartják, méghozzá kriptodevizában. Ez a legbiztonságosabb forma számukra, semmilyen hálózathoz nem kapcsolódik, nem lenyomozható, és persze nem foglal olyan sok helyet, mint a készpénz. Ingatlanfejlesztéseken (és az ehhez kapcsolódó hamis számlákon és könyvelésen) keresztül is tisztára mosnak pénzt, de a drága autók adásvétele is jól működik (bár Spanyolországban 2500 euró felett nem fizethet az ember készpénzzel, ezért beiktatnak egy német céget, ott sokkal megengedőbbek a jogszabályok e téren).
Marbella, a drogfőváros
Tehát Marbella változatlanul az az összekötő pont, ahol minden tevékenység a drog körül kering, és a globális kereskedelmi láncok összeérnek. Ha nem is feltétlen a szállítmányok, de az infók, pénzek, személyek gyakran átfutnak a városon Kolumbia, Hollandia, Olaszország vagy épp Dubaj közt. Marbellán azért átmegy jókora adag a dél-amerikai kokainból és a marokkói hasisból, aztán innen osztják szét a szállítmányt. Közben csendben kell lenni, mert hiába működik együtt sok banda, előfordulhat egy-egy vuelco, azaz rajtaütés, amikor a rivális banda elrabolja a szállítmányt. Ezek biztonságáért a nápolyi Camorra szokott felelni.
Mindenki tudja, hogy ha valami történik a szállítmánnyal, annak következményei lesznek. Ha valamivel próbálkozol, megölünk. Általában a szállítmányokban van egy GPS-nyomkövető. Ha valamely ponton a jel eltűnik, megölünk
– jelezte a határokat egy nápolyi maffiatag, álnéven Francesco. A fő drograktárak Sevillában és a Málaga környéki hegyekben vannak, itt gyakran pásztorokat bíznak meg, hogy tartsák nyitva a szemüket, és szóljanak, ha gyanús mozgást észlelnek. Egy hétnél tovább nemigen áll a drog a raktárban, hamar jönnek érte – egy kódokkal tűzdelt validálási folyamat végén – az olasz, francia, orosz, angol vásárlók, majd gyors kocsikkal elviszik a saját országukba a porciójukat. 1000 kilogramm kokaint gyakran tucatnyi részre is osztanak.
A drog zömmel nagy hajózási konténerekben érkezik, gyakran élelmiszer-vállalatok fémdobozaiban. Mivel sok rendőr, csendőr, vámos és dokkmunkás le van fizetve, könnyen ki tudják szedni a konténerekből a drogot, majd viszik a raktárakba. Sok kábítószert gyors motorcsónakokon, sőt akár kis tengeralattjárókon hoznak be. A profizmus mögött a hatóságok csak kullognak az erőforráshiányukkal, a drogkereskedők pedig jól tudják ezt, magabiztosak, mint Francesco:
Bármit tesznek, ebből semmi sem fog soha véget érni. A drogos pénz körül forog a világ.
