Nagyvilág koronavírus

Magyar állami kitüntetést kapott a kínai külügyminiszter

Szijjártó Péter Facebook
Szijjártó Péter Facebook
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Szijjártó Péter adta át.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek hétfőn a távol-keleti ország Kujcsou tartományában.

A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét „tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg”.

A politikus ezután a „magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként” átnyújtotta hivatali partnerének a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést – számolt be az MTI.

A kínai külügyminiszter köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a lépés is jól mutatja a két ország jó kapcsolatát, a két nép mély barátságát, illetve azt, hogy a felek támogatják egymást a bajban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik