Nagyvilág europoli

Orbán: Fel kell gyorsítani az oltást Európában

Európa biztonsága az emberek beoltottságától függ – mondta a miniszterelnök pénteki Facebook-videójában, a portugáliai Portóból bejelentkezve, ahol pénteken kezdődik az EU szociális csúcstalálkozója.

Orbán Viktor elmondta: a szociális csúcson ott vannak a miniszterelnökök, a szociális szervezetek, a szakszervezetek, a munkaadói szervezetek vezetői is, a kérdés pedig, amelyet megvitatnak az, hogy miként tehetik szociálisan biztonságossá Európát.

A magyar válasz az, hát úgy, ha minden európai polgár oltáshoz jut, mert ha nincs oltás, akkor a járvány megbetegíti az embereket, elveszítik az állásukat és nem tudják fenntartani a családjukat. Ezért az európai szociális helyzet kulcskérdése, hogy biztosítsuk minden európai polgárnak, hogy hozzájuthasson a vakcinához,

jelentette ki a kormányfő.

Hozzátette: „van mit mondanunk”, ugyanis Magyarországon „az élet már szinte teljesen kinyitott, a védettségi-oltási igazolvánnyal rendelkezők már szinte mindent elérhetnek, visszakapták a szabadságukat, de ez sok európai országban még nem így van”.

Azt fogom javasolni, hogy egész Európában fogadjunk el minden bizonyítottan hasznos és biztonságos vakcinát és gyorsítsuk fel az oltás folyamatát. Az oltás életet ment, Európa biztonsága az emberek beoltottságától függ,

mondta Orbán Viktor.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a portugáliai Portóban pénteken kezdődő, kétnapos, nem hivatalos találkozójának középpontjában a szociálpolitika, a koronavírus okozta járványhelyzet, valamint a pandémia visszaszorítását célzó intézkedések áttekintése szerepel. Az első napra tervezett szociális csúcstalálkozón az uniós tagországok vezetői konferenciát tartanak az európai szociálpolitikai menetrend meghatározásának céljával.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik