Nagyvilág europoli

Magyar vétó miatt nem ítélte el az EU Kínát a Hongkonggal kapcsolatos lépéseiért

Roman PILIPEY / POOL / AFP
Roman PILIPEY / POOL / AFP

Magyarország már a napirendre vételét is megvétózta annak a tervezetnek, amiben a tagországok közös állásfoglalásban ítélték volna el Kína Hongkonggal kapcsolatos lépéseit, különösen Hongkong önállóságának szűkítését egy választójogi reformon keresztül, írja a 444.

A lap az osztrák ORF-re hivatkozva azt írja, a vétó egyik oka az volt, hogy Magyarország, és főleg a kormányközeli üzleti csoportok komoly hasznot húznak több kínai beruházásból. Példaként említik a Fudan Egyetemet és a Budapest-Belgrád vasútvonalat is.

A magyar képviselő a tudósítás szerint azzal érvelt a vétó mellett, hogy

az EU-nak nem kell minden egyes kínai történésről véleményt alkotnia.

Nem ez az első magyar vétó a témában, április közepén a magyar kormány már megvétózott egy tervezetet, ami szintén a Kínával szembeni közös kiállásról szólt.

Kapcsolódó
A kínai nagykövet publicisztikát írt a Magyar Hírlapba, amiben március 15-re és Orbán Viktorra hivatkozva ítéli el a hongkongi tüntetéseket
Azt írja, Kína visszaállította a demokráciát Hongkongban, ahol másfél évszázadig még csak beszélni sem lehetett erről.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik