Nagyvilág koronavírus

Karikó Katalin: Azt kérdeztem a lányomtól délután: „Mit mondott Apád?” A férjem pedig azt kérdezte a lányunktól reggel: „Mit mondott Anyád?”

Magánéletébe engedett betekintést a Doktoranduszok Országos Szövetségének online rendezvényén a Pfizer/BioNTech-vakcina szabadalmát kidolgozó Karikó Katalin, aki a nők helyzetéről és érvényesüléséről beszélt.  A karrierjét a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdő, majd Amerikában folytató világhírű magyar tudós azt mondta, a bölcsőde jelentette a legnagyobb segítséget a család és a munka összeegyeztetésében, amikor 1978-ban megkezdte kutatói pályáját.

Már a terhesség idején is limitálnia kell a laboratóriumi munkát annak a nőnek, aki például – mint annak idején én is, radioaktív anyagokkal vagy – vegyszerekkel dolgozik – válaszolt arra a kérdésre, hogyan egyeztethető össze a család a tudományos munkával.

Miután megszületett a lányom, már négy hónapos korában a bölcsődébe adtam. Nagyon kedvezményes volt ez az ellátás a ’80-as évek elején. A gyermekorvos napi látogatása pedig biztonságot jelentett. Lehetett üzenő füzetbe írni azoknak, akikre rábízta az anya a gyermekét. A dolgozó nő úgy érezhette, hogy szakértők vigyáznak a kicsire, akit közösségben helyezett el

– mondta, kihangsúlyoza, hogy a bölcsőde nagy segítség egy női pályán.

Amerikai kutatói karrierje 1985-ben kezdődött, és ekkor sem volt „tutujgatva” Karikó Katalin gyermeke, akinek szoros napirendhez kellett hozzászoknia:

Reggel 5-6 órakor már a laboratóriumban kezdtem a napot. A kislányom már második-harmadik osztályos korában tudta, hogy egyedül kell felkelnie, fel kell öltöznie… Ha a férjem az éjszakai műszakból hazajött, elvitte az iskolába. Később már egyedül ment a buszmegállóba, ahol az iskolabusz felvette. Én pedig délután mentem érte az iskolába.

Férjével eltérő műszakban dolgoztak, és a lányuk közvetítésével kommunikáltak:

Azt kérdeztem a lányomtól délután: „Mit mondott Apád?” A férjem pedig azt kérdezte a lányunktól reggel: „Mit mondott Anyád?”

Karikó Katalin lánya Francia Zsuzsanna, aki élsportoló lett, és evezésben szerzett két olimpiai aranyérmet.

Kapcsolódó
Karikó Katalin: Szerettem Magyarországon élni, de azt éreztem, többre is képes lennék
Kellett egy környezetváltozás ahhoz, hogy magasabbra jusson.

(via hvg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik