Nagyvilág

Megvan, kit szeretne Merkel utódjának a CDU elnöksége

MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Igaz, hivatalos szavazás nem volt róla.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöksége Armin Laschet pártelnököt, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormányfőjét indítaná a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjeként a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – mondta Volker Bouffier alelnök, Hessen tartomány miniszterelnöke hétfőn Berlinben. Az alelnök az elnökségi ülés után tett nyilatkozatában elmondta, hogy a testület összes tagja Armin Laschetet indítaná. Szavazást nem tartottak a kérdésről, de ezt nem is tervezték – emelte ki.

Az elnökség után a párt szélesebb vezető testületében, a választmányban folytatták a tanácskozást, amelynek eredményeiről Paul Ziemiak főtitkár Armin Laschettel közösen tartott tájékoztatóján elmondta, úgy ítélték meg, hogy további egyeztetés szükséges a CSU-val, és ennek lefolytatásával Armin Laschetet bízták meg. A főtitkár kiemelte: a párt vezető testületeiben széles támogatás övezi azt az elképzelést, hogy a párt elnöke legyen a CDU/CSU kancellárjelöltje.

Armin Laschet hozzátette, hogy örömmel tölti el a támogatás. Aláhúzta, hogy sem az elnökség, sem a választmány nem hozott formális döntést, de a cél nem is ez volt, hanem a véleményáramlatok feltérképezése. Az teljesen biztos, hogy a CDU-ban mindenki gyorsan le akarja zárni az ügyet, mert nem személyi kérdésekkel, hanem a pártszövetség és az ország előtt álló fontos feladatokkal kell foglalkozni – mondta a CDU elnöke, hozzátéve, hogy még hétfőn megpróbál beszélni a CSU elnökével, Markus Söderrel, hogy tájékoztassa pártja álláspontjáról.

Kapcsolódó
Jól járt Magyarország Merkel pártjának új vezetőjével?
Új elnököt választott a CDU, méghozzá egy Merkel politikáját támogató vezetőt, Armin Laschetet. De ki ő, és mivel járhat a megválasztása magyar szempontból?

Söder a népszerűbb

A testvérpártok közös Bundestag-frakciójának vasárnapi berlini vezetőségi ülése után bejelentették, hogy a CDU elnöke és Markus Söder is, aki egyben bajor tartományi miniszterelnök, kész vállalni a kancellárjelölti feladatokat. Söder elmondta: a szövetség nagyobbik tagjaként a CDU dolga eldönteni, hogy kettejük közül kit indítsanak. A kiválasztási folyamat menetrendjét és befejezésének határidejét nem jelölték ki.

Markus Söder személyes népszerűsége jóval meghaladja Armin Laschetét, aki azonban 2017-ben is alacsony népszerűségi mutatókkal vágott neki a tartományi törvényhozási (Landtag-) választás kampányának, és vezetésével pártja végül legyőzte az akkor hetedik éve kormányzó szociáldemokratákat (SPD). Ezzel kapcsolatban Armin Laschet a hétfői berlini tájékoztatón megjegyezte, hogy a választók véleményét tükröző népszerűségi mutatók igen változékonyak.

A CSU nem enged

Hétfő délután Münchenben a CSU vezetősége is összeült, hogy tárgyaljon a kancellárjelölt kiválasztásáról. A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Markus Blume főtitkár elmondta, hogy a testület tagjai kivétel nélkül támogatják, hogy Markus Söder legyen a kancellárjelölt. A főtitkár a közvélemény-kutatási adatokra utalva aláhúzta, hogy immár a CDU és a CSU vezetősége is rögzítette álláspontját, amelyek mellett azonban a lakosság többségének nagyon egyértelmű véleményét is figyelembe kell venni.

Markus Söder elmondta, hogy tiszteletben tartja a CDU vezetőinek állásfoglalását, de úgy véli, hogy egy pártszövetséget nem lehet csak felülről irányítani.

Szélesebbre kell tárni az eszmecsere lehetőségét, egyeztetéseket, tárgyalásokat kell folytatni a következő napokban. Ezek nem könnyű napok lesznek, de a döntés fontos, és nem szabad elhamarkodni – fejtette ki a CSU elnöke. Hozzátette: arra számít, hogy még hétfőn beszélhet telefonon CDU-s kollégájával a folyamat előmozdításáról, és a héten pontot tehetnek az ügy végére.

Markus Blume és Markus Söder szavai alapján a következő konkrét lépés az lehet, hogy megalakítanak egy egyeztető fórumot, amelyben CDU-s és CSU-s politikusok próbálnak majd dűlőre jutni.

Általában a CDU adja a jelöltet

A kancellárjelölt megnevezésének nincs jogi vonatkozása, mert Németország kormányfőjét nem a választópolgárok, hanem a Bundestag választja meg. A jelölt megnevezése politikai állásfoglalás, azt az üzenetet közvetíti a választóknak, hogy az adott párt – vagy pártszövetség – azért dolgozik, hogy Németország következő kormányát a jelöltjük vezethesse. A kancellárjelölt egyben a párt választási kampányának főszereplője, függetlenül attól, hogy ki a párt elnöke, illetve kik az adott pártszövetség vezetői.

A CDU/CSU történetében kétszer fordult elő, hogy nem a 16 közül 15 tartományban működő CDU, hanem a csak a 16. tartományban, Bajorországban működő CSU adta a kancellárjelöltet. Így 1980-ban Franz-Josef Strauss CSU-elnök, bajor miniszterelnök, 2002-ben Edmund Stoiber CSU-elnök, bajor miniszterelnök volt a kancellárjelölt. A CDU/CSU ugyan mindkét alkalommal jól szerepelt a Bundestag-választáson – 1980-ban minden pártnál több szavazatot gyűjtötte össze, 2002-ben pedig csupán hatezer szavazattal maradt el a szociáldemokraták (SPD) mögött –, de mindkétszer ellenzékben maradt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik