Nagyvilág koronavírus

A szakértők kötelezővé tennék a koronavírus elleni oltást Szerbiában

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI
Az egészségügyi miniszter támogatja a javaslatot. Közben egy cég úgy döntött, fizet a dolgozóinak, ha beoltatják magukat.

Zlatibor Loncar bejelentette, szakértőik azt javasolják, Szerbiában tegyék kötelezővé a koronavírus elleni oltást. A szakmai javaslattal egyetértenek – írja a Szabad Magyar Szó. Az egészségügyi miniszter szavait a szerb sajtó eltérően értelmezte, a Vajdaság Ma arról írt, a javaslat szerint csak az egészségügyieknek  lenne kötelező az oltás.

Az biztos, egyelőre az embereket akarják meggyőzni az oltás fontosságáról.

Az egészségügyi miniszter közölte, azokra a településekre, ahol eddig a legkevesebben oltatták be magukat, szakembereket küldenek, hogy előadásokat tartsanak. Mint mondta, ha kell minden gyárat, kollektívát meglátogatnak, hogy eloszlassák a polgárok félelmeit, bátorítsák a vakcina felvételét.

Közben egy szabácsi cég 30 ezer dinárt (több mint 91 ezer forintot) ajánlott fel minden dolgozójának, ha beoltatja magát – írja szintén a Szabad Magyar Szó.

A tulajdonos szerint erre azért van szükség, mert meglepően sok a bizonytalan, illetve vakcinaellenes dolgozója. Azt látta, embereit jobban érdekli a jutalom, mint az egészségük, munkahelyük elvesztése, ezért úgy döntött, nem a kollektíva teljesítményét jutalmazza, hanem a felelősségvállalást a járvány elleni harcban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik