Nagyvilág koronavírus

Csak viccelt az informátor, nem vettek részt miniszterek az illegális, párizsi luxusvacsorákon

Martin BUREAU / AFP
Martin BUREAU / AFP
„Humornak" szánta kijelentéseit a francia M6 televízió informátora, aki korábban azt állította, hogy miniszterek részvételével rendeztek illegális luxusvacsorákat Párizs belvárosában a koronavírus-járvány miatti korlátozások megsértése mellett. A hét végén sugárzott műsorban elhangzottak miatt az ügyészség vasárnap eljárást indított.

A rejtett kamerás felvételek az M6 szerint a főváros egyik elegáns negyedében egy illegális étteremben készültek, ahol senki nem tartotta be a járvány miatt ajánlott védőtávolságot, és nem viselt maszkot. A felvételen látható, hogy a hely bejáratánál egy pincér megmutatja az étlapot, az érkező vendégek pedig maszk nélkül ölelik meg egymást vagy fognak kezet.

A járványügyi korlátozás részeként Franciaországban október vége óta az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, kizárólag elvitelre főzhetnek. A riportban megszólaló egyik szervező, akinek az arca nem ismerhető fel, műgyűjtőnek nevezte magát, és elmondta: a héten két-három hasonló illegális étteremben is vacsorázott, ahol miniszterekkel is találkozott. A közösségi oldalak kommentjei alapján a francia televíziók vasárnap este beazonosították az M6 informátorát, Pierre-Jean Chalencon műgyűjtőt, a felvétel helyszínéül szolgáló párizsi Vivienne Palota tulajdonosát.

A férfi az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményben elismerte, hogy ő hallható a riportban, és közölte:

„humornak” szánta azt, hogy miniszterek is részt vesznek luxusvacsorákon.

Pierre-Jean Chalencon még februárban egy, a közösségi oldalakra feltöltött felvételen elmondta, hogy saját otthonában szokott ebédeket és vacsorákat szervezni Christophe Leroy séffel együtt. Akkor azt állította, hogy hamarosan Gabriel Attal kormányszóvivőt is vendégül látja vacsorára.

Gabriel Attal vasárnap este tudatta: csak most fedezte fel a februári felvételt a Twitteren, egyben azt is leszögezte: nem ismeri a műgyűjtőt, és soha nem vett részt semmilyen vacsorán. A kormányszóvivő szerint egyébként „elképzelhetetlen, hogy egy kormánytag részt vett egy ilyen illegális luxusvacsorán”.

Egy percig sem hiszem el. Egy kormánytag, egy felelős politikus nem akármilyen állampolgár. Létezik a példamutatási kötelezettség, ezzel mindannyian tisztában vagyunk

– mondta Gabriel Attal.

Gérald Darmanin belügyminiszter vasárnap a Twitteren jelezte: arra kérte „a párizsi prefektust, ellenőrizze, igaz-e, ami a riportban elhangzott, és ha az állítások igaznak bizonyulnak, indítson eljárást a vacsorák szervezői és résztvevői ellen” Ez teljesen elfogadhatatlan, írta a tárcavezető.

„A rendőrség és a csendőrség szervei mindennap fellépnek a külvárosokban, mert óriás barbecue-zások vannak, mert az emberek nem tartják be a lezárás szabályait. Természetes, hogy az elegáns negyedekben is mindenkire vonatkozik a szabály. Nincs kétfajta állampolgár, olyanok, akik bulizhatnak és olyanok, akiknek nem szabad” – szögezte le a belügyminiszter.

Rémy Heitz párizsi főügyész vasárnap este jelezte, hogy a vádhatóság mások veszélyeztetésének és tiltott munka gyanúja miatt vizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy a vacsorákat tényleg az egészségügyi szabályok figyelmen kívül hagyása mellett rendezték meg, illetve az esetleges szervezők és résztvevők személyazonosságának megállapítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik