Nagyvilág

Brüsszeli orgia: a belga tévéműsorban nem adták le a Szájer elfogásáról készült videót

Csütörtökön este ment a VTM belga tévében az a rendőrös dokumentumműsor, aminek az ötperces előzetesében az látszott, ahogy Szájer Józsefet decemberben az emlékezetes brüsszeli ereszcsatornás szökési próbálkozása után kikérdezték a rendőrök, a végső műsorba azonban ez a rész már egyáltalán nem került bele, noha a csatorna honlapján a műsornál a nyitókép még mindig ez a jelenet, számolt be a Telex.

A csatorna munkatársai hónapokig járták a brüsszeli utcákat a rendőrökkel, és filmezték a munkájukat, így lehettek ott akkor is, amikor Szájert a falhoz állítva kikérdezték a rendőrök. A Flikken BXL (Brüsszeli zsaruk) második részének egy előzetese szerdán napközben került ki több belga honlapra is, estére azonban három helyről is eltűnt a videó. Korábbi cikkünkben még ott van a videó, illetve annak a leirata, hogy mirl beszélgetett az ekkor még fideszes Szájer a kiérkező rendőrökkel:

Kapcsolódó
Brüsszeli orgia: videón Szájer József őrizetbe vétele
Egy belga televízió hosszabban is bemutatja majd a rajtaütést. Addig is lefordítottuk, miről beszélgetnek a rendőrök, és miket válaszolt nekik Szájer József.

Az Euronews értesülései szerint a brüsszeli ügyészség szedethette le a VTM honlapjáról az előzetes videót, mivel a felvételek flamand narrációjában elhangzott Szájer neve, ezzel sérülhetnek a személyes adatokhoz fűződő jogai. Azonban tévétársaság új narrációval akár ismét közzétehette volna a felvételeket.

Tavaly decemberben Szájer József váratlanul lemondott európai parlamenti mandátumáról, majd kiderült, előzőleg eljárás indult ellene a karanténszabályok megszegése, illetve kábítószer birtoklása miatt. A beszámolók szerint Szájer József az ereszcsatornán menekült a rendőri rajtaütés elől, azonban a rendőrök elfogták.

Az elfogásáról közzétett videó megjelenése után Szájer József nyilatkozatában arról írt, hogy nem folyik ellene eljárás.

A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom

– zárta közleményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik