MTI/Máthé Zoltán
Nagyvilág europoli

Novák Katalin: Kezdik felismerni a pártok vezetői, hogy számukra is veszteség a kilépésünk

Nem engedhettük, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselők ne tudják hatékonyan végezni a munkájukat, erről beszélt Novák Katalin a Magyar Nemzetnek, miután a Fidesz bejelentette, kilépnek az Európai Néppárt frakciójából.

A párt külügyekért felelős alelnöke úgy fogalmazott, nem zsaroltak senkit, nem sértődtek meg, de most a harmadik hullám idején, amikor mindenki az emberéletekért küzd éjjel-nappal, egy olyan alapszabály-módosítást kezdeményeztek a frakcióban, amelyet sebtében készített elő egy bizottság, a legtöbb tagpárt vezetői hazájukban azt sem tudták, mi történik.

A brüsszeli buborékban történt mindez, nem a tagpártok vezetői, hanem a Brüsszelben lévő képviselők döntöttek

– magyarázta.

Szerinte nem volt más lehetőségük, mint olyan megoldást választani, amelynek révén a képviselőik továbbra is fel tudnak szólalni, részt vehetnek a parlamenti munkában és képviselhetik a választókat.

Novák Katalin úgy látja, az Európai Néppárt frakciója veszített a történtekkel, hiszen jelentősen meggyengül, ugyanis a Fidesz lakosságarányosan a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt a pártcsaládon belül. Mint mondta, ha most megkönnyebbülést is éreznek volt frakciótársaik, hosszú távon veszít kilépésünkkel a jobbközépnek nevezett jelenlegi frakció.

A politikus közölte azt is, rengeteg telefont kapott, amióta híre ment a történteknek.

Ezek a beszélgetések mind azt mutatták, hogy kezdik felismerni a pártok vezetői, hogy számukra is veszteség a kilépésünk

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Csúfos vereség a Fidesznek a kilépés a Néppárt frakciójából
A Fidesz nem önként lép ki, hanem nincs más választása. Ezzel elbúcsúzhat az európai hatalom központjától, és igazán nem is nyert vele semmit.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.