Nagyvilág koronavírus

Szijjártó Péter: Hajnalban megindult két telerakott kamion Moszkva mellől Magyarországra

Sajnos itt van velünk a világjárvány harmadik hulláma, ezért Közép-Európában több ország arra kényszerült, hogy szigorító intézkedéseket vezessen be vagy tovább szigorítsa az eddigi korlátozó intézkedéseket, kezdte hétfői Facebook-bejelentkezését Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy folytatta,

annak érdekében, hogy ezek a lehető legkevesebb gondot okozzák az embereknek és a lehető legkevesebb kárt a gazdaságnak, ezért ma Ljubljanában összejövünk, közép-európai külügyminiszterek, a szlovén, a szlovák, a cseh és az osztrák kollégával, annak érdekében, hogy koordináljuk a lépéseinket.

Hozzátette, persze mindannyian tudják, hogy fontos a koordináció, de az igazi megoldást kizárólag a vakcina jelenti.

Ezért is jó hír, hogy hajnalban megindult két telerakott kamion Moszkva mellől. 280 ezer oltóanyagot hoznak ezek a kamionok Magyarországra, 48 óra kell nekik körülbelül a megérkezésig

– jelentette be.

Mint mondta, egy kínai szállítmányt leszámítva soha ekkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett Magyarországra, hiszen a brüsszeli beszerzésből 104 ezer volt egyszerre a legnagyobb mennyiség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik