A férfit a bukaresti táblabíróság január közepén nyolc és fél év börtönre ítélte befolyással üzérkedés, vesztegetés elfogadása és vesztegetésre való felbujtás miatt. Marian Zlotea külföldre menekült, azt állította, hogy menedékjogot kér. Bolognában vették őrizetbe – írta a Krónika.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság vezetőjeként követte el bűneit. Arra kötelezte beosztottjait, hogy „adakozzanak” egykori pártjának, írta korábban a Főtér. Zlotea korábban ugyanis a Nemzeti Liberális Pártba (PNL) beolvadt Demokrata-Liberális Párt (PDL) EP-képviselője volt.
Az expolitikus a jogerős ítéletet azért nem várta meg, mert szerinte koncepciós perben, jogtalanul ítélték el. Ezt azzal magyarázta, hogy ellenezte a PNL hatalomátvételét a PDL fölött. Közölte: az ítéletet az Emberi Jogok Európai Bíróságán megfellebbezi.
Románia nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene.
A Krónika szerint az egykori európai parlamenti képviselő Olaszországban, ügyvédjén keresztül adta fel magát. Jogi képviselője a bolognai táblabíróságon jelentette be, hogy ügyfele ott élő unokaöccsénél lakik, mire a csendőrök a nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.