Abdulhamid Hosbas / Anadolu Agency
Nagyvilág

A német belügyminiszter szerint újabb terrortámadást akadályoztak meg

Újabb iszlamista terrortámadást akadályoztak meg a német biztonsági szervek, ezúttal európai partnerekkel együttműködésében – közölte a német szövetségi belügyminiszter pénteken.

Horst Seehofer közleményében kiemelte, hogy a terroristák határokon átívelő hálózatokba szerveződnek, ezért a terrorizmus elleni küzdelem is nemzetközi.

A biztonsági szervek szoros együttműködésben dolgoznak, gyakran észrevétlenül, de nagyon hatékonyan

– tette hozzá a miniszter, felidézve, hogy a német és a dán rendőrség a napokban egy összehangolt akcióval elfogott három szíriai férfit – három testvért –, akiket állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítanak Németországban. A tárca összesítése szerint így már 17 iszlamista terrortámadást akadályoztak meg 2009 óta.

A Szász-Anhalt tartományi főügyészség és a dán hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint a rendőri műveletet február 6-án hajtották végre, két gyanúsítottat Dániában, a harmadikat Németországban vették őrizetbe.

A nyomozás első megállapításai szerint januárban részt vettek pokolgép készítésére alkalmas anyagok beszerzésében. A szász-anhalti Dessau-Rosslauban egy házkutatáson le is foglaltak tíz kilogramm robbanószert és gyújtózsinórokat. A megvásárolt vegyi anyagok egy másik részét Dániában találták meg.

Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottak Lengyelországból szerezték be az alapanyagokat a tervezett robbanószerkezetekhez. Biztosnak tűnik, hogy merényletre készültek, az viszont egyelőre nem ismert, hogy Németországban, Dániában vagy máshol akarták megvalósítani szélsőséges iszlamista meggyőződésükön alapuló terveiket.

A dán hatóságok tájékoztatása szerint további tizenegy embert is őrizetbe vettek Dániában a Németországban kiadott körözés alapján elfogott két szíriai gyanúsított mellett.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.