2020 májusában először brit lapok számoltak be arról, hogy a Carnival Breeze nevű hajón meghalt egy magyar férfi – a huszonnyolc éves Szaller József öngyilkos lett. A tragédiát (különböző óceánjárókon) több rejtélyes haláleset is követte.
2020. május 6-án a Carnival társaság hajóin az utasok parti programjaiért felelős munkatársként dolgozó Szaller még együtt vacsorázott egy magyarokból álló társasággal, de másnap nem jelent meg a fedélzeten. Az aggasztó jelek miatt két nappal később, 9-én reggel megpróbáltak benyitni a szobájába, de csak résnyire sikerült kinyitni az ajtót, ezért az erkélyen keresztül másztak be a kabinjába, és megtalálták Szaller holttestét – a férfi nadrágszíjjal akasztotta fel magát.
A lapok akkoriban azt írták, semmilyen búcsúlevelet, feljegyzést nem találtak a magyar alkalmazott szobájában. Az első vizsgálatok arról számoltak be, hogy Szaller nem szenvedett mentális zavarban, a hajón dolgozók mindig vidám emberként jellemezték, akinek sok barátja volt a kollégái közül.
A Cruise Law News hajós site Szaller egyik kollégáját idézi, aki szerint a magyar férfi remek csapattag és „nagyszerű emberi lény” volt. József ekkor már három éve, 2017 eleje óta dolgozott a Carnival cég hajóin (Elation, Inspiration, Miracle), majd a koronavírus-járvány kitörése után átkerült a Magicre, és nem sokkal a tragédia előtt a Carnival Breeze-re. Utóbbi hajón ekkor ezerháromszázan voltak, az angol munkavállalók mellett Magyarországról, Szerbiából, Horvátországból, Észak-Macedóniából és Montenegróból is érkeztek dolgozók, de többségük ekkor már „vendég státuszban” volt, tehát nem kellett dolgozniuk, csak karanténban voltak.
Tengeren úszó karantén
Miután márciusban beütött a pandémia, az óceánjárókat üzemeltető cégek – többnyire charterjáratokkal – hazajuttatták az utasokat, de a hajókon dolgozókkal nem voltak ilyen nagyvonalúak: világszerte tízezrek ragadtak a fedélzeteken – akár hónapokra is. Sokan ahhoz hasonlították az állapotot, mintha rabok lennének vagy kallódó csomagok. Így volt ez a Carnival hajóin is. A Magicen például az alkalmazottak napi egy-két alkalommal hagyhatták el a szobákat, és sok kollégájához hasonlóan Szaller József is egy apró, ablak nélküli kabinban töltötte a napjait, egyedül. Azt mondták nekik, húsvétra mindenki hazatér, de a dátumot – mindenféle magyarázat nélkül – többször is későbbre tolták.
A Crew Center az elsők között írt a magyar férfi haláláról, említve a „fedélzeten erősen támadó depressziót”, ami hosszú elszigetelődés után alakulhat ki a dolgozók körében. A hajón dolgozók monotonitástűrését ráadásul nemcsak a munkával eltöltött hosszú idő tette próbára, de a karantén is. Stressz, bezártság, unalom – ilyen és ehhez hasonló panaszokról számoltak be az alkalmazottak, és sokan nehezen viselték a bizonytalanságot is, mivel a hajó vezetése részéről minimális volt feléjük a kommunikáció.
A Bloomberg hosszú anyagot szentelt a témának, a cikk szerzője egyenesen vízen közlekedő Covid-19 karanténnak hívja a Carnival Breeze hajót. A riport Szaller tragikus esetének részleteivel kezdődik, majd áttér más óceánjárókon történt további rejtélyes halálesetek taglalására. A magyar alkalmazott haláláról azt írja: kollégáinak az első néhány órában eszébe sem jutott, hogy esetleg baj lehet. József ugyanis nem mindig vacsorázott a hajón, a távolságtartás miatt kialakult rendkívül hosszú sorok miatt nem akarta a kabinon kívül eltölthető szabad egy-két óráját erre szentelni, a lapnak nyilatkozó kollégái szerint inkább elszívott egy cigit, vagy vett egy vodka-szódát valamelyik bárban.
Hazavárták
A lap azt írja, hogy a hosszúra nyúlt tengeri karanténban tartózkodó Józsefet már várták haza a szülei, Vilmos és Ildikó, szerették volna, ha az otthoni környezet, a hazai ételek kicsit jobb kedvre derítik a fiukat. De a régóta várt nap előtt nem sokkal rendőrök keresték fel a szülőket, és – az amerikai magyar konzulátuson keresztül – összekötötték őket a Carnival céggel. A telefonbeszélgetés során egy tolmács közölte velük, hogy Józsefet holtan találták a hajó fedélzetén.
A Carnival nem osztott meg velük túl sok információt, azt mondták, az ő érdekükben nem mondják el a részleteket – a szülők szerint a társaság inkább jogi okokból próbált meg minél több információt visszatartani.
A Bloomberg cikkéből kiderül az is, hogy Vilmos és Ildikó decemberben kérvényezte az ügy rendezését választott bíróság előtti eljárásban, sérelmezve, hogy fiuknak túlságosan hosszú időt kellett a kabinban töltenie, nem biztosítottak a dolgozók számára felvilágosítást azzal kapcsolatban, hogy az elszigeteltség miatt milyen mentális problémák léphetnek fel náluk. A hajótársaság kommunikációs vezetője úgy reagált a vádakra, hogy a cég a személyzet egészségét prioritásként kezelte, és soha nem volt jele annak, hogy Szallernek bármilyen mentális egészségügyi problémája lenne – ellenkező esetben azonnal léptek volna az ügyben.
A lapnak a férfi apja elmondta: ha már a fiukat nem kaphatják vissza, legalább szeretnék megtudni, mi áll a tragédia hátterében, de tart attól, hogy amennyiben a komoly pénzügyi háttérrel rendelkező hatalmas cég hibázott, az sosem fog kiderülni.
Rejtélyes halálesetek
Szaller József halálát viszonylag rövid időn belül több tragikus eset követte a különböző tengerjárókon. Április 29-én a Royal Caribbean társaság Jewel of the Seas nevű, éppen görög vizeken tartózkodó járatán egy lengyel villanyszerelő eltűnését jelentették. A biztonsági kamerák felvételeit visszanézve kiderült, hogy aznap reggel a férfi a tengerbe vetette magát.
Május 10-én egy ukrán pincérnő ugrott a vízbe a Regal Princess fedélzetéről Rotterdam közelében. A Mariner of the Seas nevű hajón ezzel nagyjából egy időben meghalt egy kínai alkalmazott (a Royal Caribbean társaság szerint a szakértők ez esetben természetes halált állapítottak meg), majd az AIDAblu hajón a kabinjában vesztette életét egy fülöp-szigeteki szakács. Négy nappal később egy másik filippínó alkalmazott öngyilkosságát jelentették, ezúttal a Scarlet Lady fedélzetéről.
Júniusban a Royal Caribbeanhez tartozó Harmony of the Seas fülöp-szigeteki pincérnőjét találták holtan – felakasztotta magát. A Bloombergnek megszólalt a nő apja, aki elmondta: lánya rendszeresen jelezte, hogy melyik napon érkezik, aztán már csak arról számolt be, hogy a kikötést módosították egy másik, majd egy harmadik napra. Folyamatosan változott a terv. Szallerékhez hasonlóan a pincérnő apja sem kapott semmilyen érdemi felvilágosítást a halálesettel kapcsolatban.
A tragédiákat követően az óceánjárókon dolgozók egy része fellázadt: a Navigator of the Seas alkalmazottai éhségsztrájkba kezdtek (nyomást gyakorolva a Royal Caribbean cégre, hogy hamarabb juttassák haza a hajókon rekedteket), a társaság egy másik járatán, a Majesty of the Seasen pedig a
Még hány öngyilkosság kell?
feliratú molinót akasztották ki az ott dolgozók.
Royal Caribbean’s Majesty of the Seas ship was to begin Bahamas to UK journey today to repatriate crew.
The journey has been delayed til 5/18, crew say. They hung this banner on the pool deck.
Background: https://t.co/XRHKMRAzfJ pic.twitter.com/I1P1XFuivZ
— Taylor Dolven (@taydolven) May 15, 2020
Reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig
Beszéltünk egy magyar nővel, Mónikával, aki korábban hét évig dolgozott hajón: pénztáros volt egy tengerjárón működő kaszinóban. Az alkalmazottak munka- és életkörülményeiről azt mondta, sok múlik azon, hogy ki milyen állásban dolgozik a hajón, az úgynevezett crew tagjait (például a segédpincéreket, takarítókat, képesítés nélküli alkalmazottakat) finoman szólva sem kényeztették el.
A személyzeti kabin jellemzően egy három négyzetméteres lyuk ablak nélkül – az tényleg csak arra van, hogy befeküdj aludni.
Rákérdeztünk, igaz-e, hogy a takarítók, konyhások napi tíz órákat dolgoznak a hét minden napján, Mónika ennyit válaszolt:
Többet. Nekem tíznaponta járt egy szabadnap, viszont a crew tagjainak egy sem. A pincérek például annyit pihenhettek, hogy néhány naponta nem kellett reggeliztetniük vagy épp ebédet felszolgálniuk.
Mónika úgy véli, a karanténként funkcionáló hajókon az okozhatta a nehézséget, hogy az alkalmazottakat egyesével szállásolták el, szeparálva, keveset tartózkodhattak a szobájukon kívül, és a kommunikáció is minimális volt. A szociális interakció és a tájékoztatás hiánya volt a legnagyobb gond.
Mentális katasztrófa
Az eddigiekből kiderül: a mellett, hogy az óceánjárók járványügyi szempontból is a lehető legrosszabb helyzetben voltak (hiszen „összezárva” utazott számos utas különféle országokból), a hajókon dolgozók mentális egészsége számára finoman szólva sem volt optimális a környezet. Az „átlag karanténpolgárok” számára is megterhelő bezártsághoz itt még az is társult, hogy a hajón dolgozók kis légterű kabinokban aludtak, elszakítva a családtól, barátoktól, és számos esetben szembesültek bizonytalansággal – például azzal kapcsolatban, hogy mikor juthatnak végre haza.
A Bloomberg cikke emlékeztet, hogy a Szállítási Dolgozók Nemzetközi Szövetsége (ITF) 2019 októberi – tehát a koronavírus-járvány előtt készült – felméréséből kiderült, a hajókon dolgozók ötödének voltak már öngyilkossági gondolatai.
Bérdi Márk klinikai szakpszichológust, az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen kuratóriumi tagját kérdeztük a hajókon dolgozók által említett panaszokról, illetve hogy ezek halmozott jelenléte mennyire lehet öngyilkosságot kiváltó tényező. A szakember szerint a stressz, bezártság, monotónia, a fontos kapcsolatok ideiglenes vagy krónikus hiánya mind olyan faktorok, amelyek önmagukban nem tekinthetők az öngyilkosság „okainak”. Azonban aktuális környezeti történések – például munkahely elvesztése, kapcsolati konfliktus – vagy korábbi életesemények egyaránt szerepet játszanak abban, ha valaki elkezdi fontolgatni az öngyilkosságot mint „megoldási lehetőséget”.
Vajon milyen előjelei lehetnek egy ilyen tettnek? Mi az, amit látva észlelnie kellett volna a hajón tartózkodóknak, hogy baj van? A klinikai szakpszichológus szerint a legfőbb figyelmeztető jelek a következők:
- ha valaki arról beszél, hogy megöli vagy megsérti magát,
- sokat beszél vagy ír a halálról, meghalásról,
- eszközöket (például fegyver, gyógyszer) keres, amikkel végrehajthatná az öngyilkosságot.
Ezek a jelek még nagyobb veszélyt jeleznek, ha
- a személynek hangulatzavara van (például depresszió vagy bipoláris depresszió),
- alkoholfüggő,
- korábban már kísérelt meg öngyilkosságot,
- vagy a családjában (esetleg baráti környezetében) történt már öngyilkosság.
Ugyanakkor látni kell azt is, hogy nem előzhető meg minden öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet, teszi hozzá a szakember.
A papírforma szerint ismerjük a jeleket, de ezek az életben nem elszigetelten, önmagukban jelennek meg, észlelésük számos emberi tényező miatt torzított. De továbbra is igaz az, hogy az öngyilkosság jeleinek tudatosítása, az ismeret önmagában is sokat segít. E mellett a nyílt kommunikációval és a kapcsolatok ápolásával mindenki tehet a megelőzésért.
A fentebb ismertetett tragikus esetek nagy részében szerepet játszhatott a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet is, ami egyébként is sokak számára szorongást okoz – hatványozottan igaz lehet ez a „lebegő karanténok” felsorolt problémákkal küzdő alkalmazottainak. Ezzel kapcsolatban Bérdi Márk elmondta: a pandémia minden ember számára ismeretlen nehézségekkel, korábban nem tapasztalt helyzetekkel jár. A korlátozások, a tilalmak és a megfertőződés miatti aggodalom az elszigetelődés, a magányosság és a szorongás érzésével járhat együtt.
A krízishelyzet jellemzői a világjárvány idején koncentráltan jelentkezhetnek, hiszen a krízis egy olyan váratlan helyzet, mellyel a személy még nem találkozott, korábbi megküzdési módjai, problémamegoldási törekvései nem bizonyulnak hatékonyak, a helyzet pedig lassan minden gondolatát lefoglalja. Jelenleg mindezek fokozottan igazak a mindennapokban.
A szakember hozzátette: a krízis önmagában nem betegség, hanem egy olyan állapot, mely sokféle lehetőséget és kimenetelt hordoz magában. Amennyiben azonban a kialakult szituáció szorongásos, depresszív tüneteket okoz, fontos segítséget kérnünk. A szorongásos zavarok szoros kapcsolatban állnak a depresszióval, a kettő együttes megjelenése gyakori. De az, hogy a pandémiában átélt nagyobb szorongásnak mi lesz a sorsa (felerősödik, krónikus lesz-e, depresszió is társul-e hozzá), azt sok minden befolyásolja.
Az a tapasztalatom, hogy a járványban a megváltozott körülményekről, a szorongásaimról, félelmeimről való gondolkodás, a családdal, barátokkal, kollégákkal történő együtt gondolkodás, ha nem is szünteti meg, de jelentősen csökkentheti az aggódást. Itt is, mint sok más esetben, segít az, ha többféle szempontot gondolok végig, ha vannak alternatív gondolataim, és ezeket meg is osztom egy barátommal.
Előjel nélkül
Sikerült elérnünk egy magyar alkalmazottat – arra kért minket, hogy nevét és a beosztását ne hozzuk nyilvánosságra –, aki Szaller József kollégája volt. Azt mondja, semmilyen előjele nem volt a tragédiának.
Senki nem vett észre különös változást Józsi magatartásában. Nem volt olyan jel, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy baj lesz.
Az általunk megkérdezett alkalmazott egy korábbi munkahelyükről, egy másik hajóról ismerte Józsefet. Baráti viszonyban voltak, akkor is tartották a kapcsolatot, amikor épp szabadságon voltak.
Az utolsó estéről, 2020. május 6-áról annyit tudtunk meg tőle, hogy akkor a Breeze-en egy nagyjából ötvenfős magyar társaság volt, közülük tíz-tizenöten voltak együtt a kimenő végéig, este nyolcig. Ezen a szerdai estén látták utoljára élve Józsefet.
