Nagyvilág

Orbán Viktornak próbatétel lenne, ha gyermeke bevallaná neki, hogy homoszexuális, de ettől eddig a Jóisten megkímélte

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Feleségével gyermekeiket mindig szeretnék, hajlamaiktól teljesen függetlenül.

A Der Stern című német hetilap interjút közölt Orbán Viktorral, amit az MTI csütörtökön szemlézett, de a miniszterelnök.hu-ra feltöltött eredeti szöveg még számos érdekességgel szolgál. Erre rögtön az interjú címe is rávilágít.

Orbán úr, mi történne, ha a lányának egy muzulmán barátja lenne?

Az MTI szemléjéből nem derült ki, hogy a magyar kormányfőt nemcsak úgy általában kérdezték arról, milyen értékeket képvisel politikusként, hanem arra is kíváncsiak voltak, apaként mit tenne, ha az iszlám befolyás térnyerése, a szexuális kisebbségek elleni harca esetleg saját gyermekeit is érintené.

Orbán Viktor a német újságírók kérdésére, mi lenne, ha valamelyik gyermeke bevallaná neki, hogy homoszexuális, őszintén felelt.

Nagy próbatétel lenne, de ettől eddig a Jóisten megkímélt. A feleségem és én a gyermekeinket természetesen mindig szeretnénk, a hajlamaiktól teljesen függetlenül.

Ha homoszexuális gyereke örökbe akarna fogadni, Lévai Anikóval elgondolkodnának, hogyan tudnak segíteni neki.

Keresztények vagyunk, és minden Istennél van: az ítélet, a büntetés és a kegyelem is.

Ugyanakkor egyértelművé tette ez nem befolyásolná politikáját, esküt tett az alkotmányra, amiben immár az áll,

hogy a család nőből és férfiból áll.

Amikor a kormányfőt a vallásszabadság kapcsán arról kérdezik, az iszlám befolyás térnyerését ellenző politikusként mi lenne, ha egyik lánya a muszlim barátjával állna elé, azt feleli, gyermekeit úgy nevelte, hogy életük fontos döntéseit maguk hozzák. Próbálta olyan tudással felvértezni őket, hogy képesek legyenek meghozni a számukra megfelelő döntéseket.

Valószínűleg még azt is megkérdezném: jól megfontoltad? És amennyiben a válasz »igen«, azzal véget is érne az én feladatom. A szülők nem élhetik a gyermekeik életét. Valószínűleg azt gondolnám magamban, hogy a Jóisten hozta a döntést. Az ember attól függetlenül szereti a gyerekeit, hogy azok milyen utat választanak maguknak.

Az interjú felvezetőjében a Der Stern újságírói azzal helyezték képbe német olvasóikat, hogy leírták, Orbán Viktor egy olyan helyről kormányoz, ahol egykor királyok ültek a trónon. Felidézték az I. világháború előtti földgömbjét, amellyel szerintük a magyar miniszterelnök mindenkinek azt üzeni: nézzétek, kik vagyunk mi valójában, illetve azt is, hogy a beszélgetésre 1 órát kaptak mert utána kezdődött a kormányülés, mégis 3 órás lett. Orbán nevetve mondta: ő a miniszterelnök. Ha késik, megvárják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik