Nagyvilág

Megérkezett Iránba az orosz vakcina

Megérkezett csütörtökön Iránba a Szputnyik V orosz koronavírus elleni védőoltás első szállítmánya – jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Az első, Moszkvából érkező vakcinaszállítmány leszállt a Khomeini Imám repülőtéren

– jelentette a hírügynökség, amely az adagok számát nem közölte.

Kászim Dzsaláli, Irán moszkvai nagykövete az IRNA szerint elmondta, hogy a következő szállítmányokat február 18-ig, illetve 28-ig szállítják Teheránba.

A koronavírus által leginkább érintett közép- és közel-keleti országban, Iránban a SARS-CoV-2 nevű vírus 2020 februárja óta 1 445 326 embert fertőzött meg, a vírus okozta Covid-19-betegségnek 58 256 halálos áldozata van az egészségügy-minisztérium szóvivője, Szima Szadat Lari által csütörtökön közölt adatok szerint.

Lari figyelmeztetett, hogy a járvány kiújulása várható Iránban, ha nem tartják be az egészségügyi előírásokat.

Június óta most először január elején esett vissza a napi új halálesetek száma száz alá. Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője januárban megtiltotta az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában gyártott vakcinák importját, arra hivatkozva, hogy azok „megfertőzhetik” az országot.

Szaid Namaki iráni egészségügy-miniszter ugyanakkor szerdán azt mondta, hogy a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár februárban 4,2 millió adag oltást szállít az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére a kis és közepes jövedelmű országok vakcinával való ellátásának segítésére létrejött COVAX program keretében.

Az AstraZenecát Oroszországban, Indiában és Dél-Koreában gyártják, és Irán ezeket a koronavírus elleni oltásokat használja majd

– mondta az AFP francia hírügynökségnek Kianus Dzsahánpur, a tárca közkapcsolatokért felelős igazgatója.

Teherán hetek óta panaszolja, hogy az amerikai szankciók miatt nem tud Covid-19 elleni vakcinákat vásárolni külföldön, iráni vezetők szerint a fizetéskor zárolják a tranzakciókat.
Irán decemberben kezdte el a saját védőoltása klinikaki tesztjeit.

A korábban fenntartásokkal fogadott Szputnyik V a The Lancet brit orvosi folyóirat szerint azóta meggyőzte a szakértőket a hatékonyságáról.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik