Nagyvilág koronavírus

Lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelytől Orbánék is vakcinát vennének

Xinhua/Zhang Yuwe
Xinhua/Zhang Yuwe

A hongkongi tőzsdén kiadott közleményekből derült ki, hogy e hét keddjén váratlanul lemondott Li Zhiming, a Sinopharm nevű, állami tulajdonban lévő kínai gyógyszergyár igazgatósági elnöke, illetve Li Hui, a cégcsoport igazgatója, egyben az ellenőrzési részleg feje – írta meg a 444.hu külföldi lapinformációk alapján.

A Sinopharm-holdingba tartozó, CNBG nevű cég két vakcinát is kifejlesztett, illetve fejleszt még mindig, a kínai sajtó ezeket néha „a pekingi” és „a vuhani” néven említi. Mindkettő a klinikai tesztelés harmadik fázisában tart, de mindkettő megkapta a vészhelyzeti engedélyt a kínai hatóságoktól. Sajtóhírek alapján ezek valamelyikéből vásárolna nagyobb adagot Magyarország is. Orbán Viktor pénteki, a Kossuth rádiónak adott interjújában arról beszélt: kínai vakcina van, tömegesen is tudnak szerezni, ezek a csatornák meg vannak nyitva, ehhez az kell, hogy az egészségügyi hatóságok elfogadják.

Nincs olyan kockázat, hogy esetleg nagyobb kárt csinálunk egy ilyen vakcinával, mint a betegség maga, amit el akartunk kerülni. Tízmillió számra oltják a saját népüket az oroszok és a kínaik is. A hatóságokat arra kértem, körültekintően, a lehető leggyorsabban járjanak el

– magyarázta.

A kínai állami média ma jelentette, hogy a kutatási eredmények szerint a Sinopharm közelebről meg nem nevezett vakcinájának nincs káros hatása a 3 és 17 éves kor közötti beoltottakra sem. A 444.hu szerint egy helyi lap amiatt említette meg Tao Lina sanghaji infektológus-influencer egy héttel ezelőtti ügyét.

Az orvos arról posztolt kínai Weibón, hogy a Sinopharm oltásának 73 mellékhatása van, így ez a világ legveszélyesebb oltóanyaga. Miután a világsajtó felkapta a posztot, Tao Lina leszedte az eredetit és egy új bejegyzésben azt magyarázta, hogy a külföldiek egyszerűen félreértették a metszően ironikusnak szánt posztját. Kínában 4 milliónál is többet adtak be a vakcinából, a CBNG közleménye szerint komolyabb mellékhatások nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik