Nagyvilág

Elkezdődött az utóbbi évtizedek legnagyobb maffiapere Olaszországban

Alexandria SAGE / AFP
Alexandria SAGE / AFP

Az olaszországi Calabria tartományban aktív ‘Ndrangheta nevű bűnszervezet több száz feltételezett tagja áll bíróság elé abban a szerdán kezdődő perben, amely az utóbbi évtizedek legkomolyan maffiapereként tartanak számon Olaszországban, számolt be a BBC.

A 355 feltételezett maffiatagot és korrupt tisztviselőt a ‘Ndrangheta utáni hosszas nyomozást követően vették őrizetbe, a vádiratban gyilkosságok, kábítószer-kereskedelem, zsarolás és pénzmosás szerepelnek. A szerdán induló perben várhatóan 900 tanú fog vallomást tenni, az eljárás akár két évig is eltarthat. A vádlottak száma a 400 főt is meghaladja azzal a 92 személlyel együtt, akik a gyorstárgyalást választották, így tett például Giancarlo Pittelli ügyvéd, Silvio Berlusconi volt miniszterelnök Forza Italia pártjának volt szenátora. Pitelli tagadja, hogy a maffia összefonódott volna a politika legmagasabb köreivel, illetve a bíróságokkal. A gyanúsítottak többségét egy 2019 decemberi razziában vették őrizetbe Olaszországban, Németországban, Svájcban és Bulgáriában.

A tárgyalást egy speciális épületben tartják, a ‘Ndrangheta tevékenységi területének közepén fekvő Lamezia Terme városában. Az eljárást a település egykor telefonközpontként működő megerősített épületében tartják. Az átalakításra a több száz vádlott elhelyezése miatt is szükség volt. A BBC szerint a ’80-as évek óta nem volt ilyen horderejű maffiaper Olaszországban.

Az 1986-tól 1992-ig tartó, számos szicíliai családot érintő tárgyalással ellentétben azonban a szerdai tárgyalás csak egy csoportot, a Mancuso családot célozza, amely az ‘Ndrangheta tetemes részét teszi ki. A ‘Ndrangheta ma Olaszország leghatalmasabb maffiaszervezete, a Mancuso klán leginkább Calabria Vibo Valentia nevű településén aktív.

Bíróság előtt „A bácsi”

Az AFP hírügynökség szerint a közelmúltbeli előzetes tárgyaláson csak a vádlottak nevének felolvasása több mint három órába telt. A vádlottak között a maffiaszervezet tagjain és bűntársaikon kívül politikusok, rendőrök és köztisztviselők is szerepelnek. A legnagyobb hal a Mancuso-klán feltételezett feje, a 66 éves, „A bácsi” néven is emlegetett Luigi Mancuso. Mellette a Farkas, a Husi és a Szőkeség néven emlegetett vádlottak is a bíróság elé állnak.

Az ügy központi szereplője  Olaszország leghíresebb maffiaellenes ügyésze, a 62 éves Nicola Gratteri, aki több mint három évtizede áll rendőrségi védelem alatt. Az ügyész megfogadta, hogy megszabadítja Olaszországot a ‘Ndrangheta karmaiból. A BBC-t azonban Federico Varese, az Oxfordi Egyetem kriminológus professzora azonban arra figyelmeztette, hogy több száz érintett bebörtönzése sem vet véget a maffiaszervezet működésének, ahhoz a kiváltó okokat kellene megszüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik