Nagyvilág koronavírus

Arra kérik a szerbeket, hogy jelentsék az illegális szilveszteri bulikat

Getty Images
Getty Images
A polgári védelem szerint ez segít elejét venni a járvány terjedésének.

A szerb polgári védelmi szervezet vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha szilveszter éjszaka hangos és tömeges összejöveteleket tapasztalnak – közölte az RTV közszolgálati televízió szerdán.

Ivan Divac, a szervezet vezetője elmondta: szilveszter éjjel is ellenőrzik majd a járványügyi óvintézkedések betartását, de mivel nem tudnak minden házba bekopogni, a lakosságot kérik arra, hogy ahol több személy jelenlétét és hangoskodást tapasztal, jelentse a hatóságoknak, hogy ezzel is elejét vegyék a járvány terjedésének.

Az MTI megjegyzi, hogy a belgrádi válságstáb döntése szerint december 31-én és január 1-jén 20 óra helyett csak 18 óráig tarthatnak nyitva a kávézók és az éttermek, míg az élelmiszerboltok és a bevásárlóközpontok este nyolc óráig nyitva lehetnek.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szerdára Szerbiában 3136-tal 331 755-re, Koszovóban 109-cel 50 910-re, Észak-Macedóniában 497-tel 82 301-re, Montenegróban 435-tel 47 404-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 543-mal 110 450-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 46-tal 3119-ra, Koszovóban nyolccal 1325-re, Észak-Macedóniában 17-tel 2473-ra, Montenegróban kettővel 677-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 47-tel 3942-re nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik