2021-től kezdve az emberkereskedelem is a tananyag részét fogja képezni Kambodzsában, amelyet az általános-, és középiskolákban is tanítani fognak – írja a News18.
Chou Bun Eng belügyminisztériumi államtitkár szerint azért volt szükség erre a szokatlan megoldásra, mert hisznek abban, hogy az oktatás a megelőzés része, és ha a gyerekek eleget tudnak a rendszer működéséről, sokkal nehezebb dolguk lesz azoknak, akik rá akarják szedni őket. Ez pedig hosszú távon az emberkereskedelem visszaszorulásához vezethet.
A tananyagon keresztül a gyerekek megismerik az emberkereskedelem különböző formáit, az iskolák és a közösségek szerepét a megelőzésben, nem utolsó sorban pedig a jogaikat és a vonatkozó törvényeket.
A tanagyag kidolgozásában részt vevő szakemberek szerint a program akkor lehet sikeres, ha kiemelt figyelmet fordítanak a határ mentén élő, legkiszolgáltatottabb rétegekre. Ezeken a környékeken egymást érik az emberkereskedők, akik nagy számban viszik külföldre a gyerekeket – főként Thaiföldre és Kínába –, ahol aztán gyerekmunkásnak, szexmunkásnak adják el őket, vagy kényszerházasságokra kötelezik őket.
A gyerekeknek ismerniük kell az apróságokat: Milyen trükköket alkalmaznak az embercsempészek? Mi az a kényszerházasság? Mi a helyzet most Kínában, Vietnámban vagy Thaiföldön?
A 16 milliós Kambodzsában több mint 260 ezer embert tartanak nyilván, aki emberkereskedelem áldozatául esett, és még további ezrekről feltételezik ugyanezt. A világjárvány következtében pedig az iparág csak még jobban felpörgött, a délkelet-ázsiai országból most főként Thaiföldre viszik a modernkori rabszolgaságba taszított tömegeket, ahol már egyébként is több mint egymillió kambodzsai dolgozik illegális keretek között.