VLADIMIR SIMICEK / AFP
Nagyvilág koronavírus

Kiderült, mennyit ért az országos tesztelés Szlovákiában

Egy hét alatt 60 százalékkal csökkent a fertőzöttségi ráta Szlovákiában az országos tesztelésnek köszönhetően, állapították meg a programot figyelemmel követő brit tudósok, írja a Guardian.

Szlovákiában több millió emberen végeztek el gyorstesztet néhány napon belül még november elején, és akiknek nem volt negatív eredményük, nem mehettek be dolgozni a munkahelyükre. Akiknek pozitív lett a mintájuk, karanténba kellett vonulniuk a családjukkal, erre a 10 napra pedig megkapták a teljes fizetésüket.

Szlovákia célja elsődlegesen nem az volt, hogy feloldják a korlátozásokat, hanem hogy megtalálják a tünetmentes eseteket és elzárják ezeket a betegeket.

Kapcsolódó
„A győzelem napja” – kezdődik a tömeges oltás Nagy-Britanniában
Első menetben 800 ezer adag vakcina áll rendelkezésre.

A bevezetett szigorításokkal együtt a tömeges tesztelés sikeresnek mondható, állapították meg a London School of Hygiene & Tropical Medicine kutatói.

Szlovákia relatíve erős bizonyítéka annak, hogy a korlátozások és a tömeges tesztelés nagymértékben csökkenteti a koronavírus-fertőzések számát

– mondta Dr. Stefan Flasche professzor.

A szlovákiai eseményeket ahhoz hasonlította, mint amikor a tűzre egy nagy vödör vizet öntünk. Ugyan a tűz ettől még nem alszik ki, a mérete csökken.

A legkevesebb az, hogy időt nyersz és nem kell négy-öt hétig kijárási tilalmat bevezetni

– közölte.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.