Nagyvilág

Kamu volt a túszejtés az Ubisoft központjában

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a játékfejlesztő cég montreali épületéhez, ahol a dolgozók a tetőre menekültek.

Nem történt túszejtés az Ubisoft francia játékfejlesztő cég montreali épületében, ahova helyi idő szerint péntek délután vonult ki a nagy erőkkel a helyi rendőrség – jelentette a helyi sajtó. Az épületet a túszejtésről szóló bejelentés után körbevették a rendőrség egységei, köztük kommandósok, és egy páncélozott járművet is lehetett látni.

Az Ubisoft egyik alkalmazottja a CTV kanadai televíziónak elmondta, hogy a cég arra kérte a dolgozókat, hogy rejtőzzenek el zárható helyiségekbe, némítsák le telefonjaikat, és maradjanak csendben. Több dolgozó a tetőre menekült, aminek feljáratát lezárták.

A rendőrség nagyjából két órával a kiérkezésük után közölte, hogy nem találtak semmilyen fenyegetést, senki sem sérült meg, és megkezdték az épület evakuálását. A dolgozókat több csoportban vezették ki, miközben a rendőrök átkutatták az játékfejlesztő cég központját.

Az Ubisoft megerősítette, hogy egy munkatársuknak sem esett semmi baja. A CTV cikke szerint azt nem tudni, hogy az épületben lévő emberek közül mennyi volt a játékfejlesztő alkalmazottja, mert ott más cégeknek is vannak irodái.

A montreali rendőrség közölte, hogy nyomozást indítottak a kamunak bizonyult segélykérő hívással kapcsolatban, és arra kértek mindenkit, akinek van azzal kapcsolatban információja, hogy jelentkezzenek náluk.

A kiemelt képen páncélozott rendőrségi jármű az Ubisoft játékfejlesztő cég montreali épületénél. Fotó: AFP /David Himbert / Hans Lucas

Ajánlott videó

Olvasói sztorik