Donald Trump amerikai elnök továbbra sem hajlandó elismerni a vereségét, és bizonyítékok nélkül állítja, hogy a demokrata Joe Biden csalással nyert az elnökválasztáson.
Trump kampánycsapata ugyan több jogi lépést is tett, amivel az állítólagos csalásokat igyekeztek bizonyítani bíróságok előtt, de azok nagyrészt sehova sem vezettek. A következő hetekben tovább fognak próbálkozni. A CNN információja szerint Trumpék továbbra is azt az üzenet igyekeznek majd sulykolni, hogy Biden csalással nyert, Jared Kushner elnöki tanácsadó (egyben az elnök veje) pedig arra igyekszik rávenni Trumpot, hogy induljon országos turnéra, és rendezvényeken erősítse ezt az üzenetet.
Teszi ezt annak ellenére, hogy az elnök közeli munkatársainak nagy része elfogadja Biden győzelmét, de senki sem meri vállalni, hogy ezt meg is mondja Trumpnak – írta az Axios. A lap szerint az elnök és környezete több hétig tartó jogi csatározást tervez a választás eredményének megváltoztatására, Trump pedig „dühös, kiszámíthatatlan és vigasztalhatatlan”.
Trump környezetében két tábor alakult ki: vannak, akik harcra biztatják az elnököt, míg mások – főleg vezető republikánus politikusok – igyekeznek rábeszélni arra, hogy fogadja el a vereséget, és adja fel a reménytelennek ítélt harcot. Az amerikai sajtóban ugyanakkor ellentmondó információk jelentek meg arról, ki az, aki talán rá tudja majd venni az elnököt a vereség beismerésére.
A republikánus politikusok túlnyomó része egyelőre a hallgatást választotta, vagy csak félig-meddig állt ki a csalást kiáltó Trump mellett, mindössze annyit közölve, hogy minden legálisan leadott szavazatot meg kell számolni. Az elnök mellett csak hozzá a legközelebb álló republikánusok maroknyi csoportja tart ki teljes mellszélességgel, még alelnöke, Mike Pence is nagyokat hallgat.
De még kevesebben vannak azok a republikánusok, akik gratuláltak a győztes demokrata elnökjelöltnek: Mitt Romney, Utah állam szenátora, egyben volt republikánus elnökjelölt már szombaton megtette, ahogy másnap George W. Bush volt elnök is, vagy éppen Lisa Murkowski alaszkai szenátor. A többség, tartva a Trump-szavazóktól, a csendet választotta: nem mennek vele szembe, nehogy magukra haragítsák az elnök támogatóit, de nem is beszélnek széleskörű választási csalásokról, mert azzal saját győzelmüket is megkérdőjeleznék, és alighanem rontanák jövendőbeli esélyeiket is.
Közben Biden már az elnöki munkára készül, és közzétette a koronavírus-járvány elleni küzdelemmel megbízott testület tagjainak a nevét. Csapata erőteljesen készíti elő a hatalomátvételt, ő pedig elnöki rendeletek sorát tervezi, amikkel a Trump-kormányzat döntéseit szüntetnék meg, például visszatérnének a párizsi klímaegyezménybe.
Azonban, mielőtt Biden átveszi a hatalmat, Trump még bő két hónapon át továbbra is teljes jogkörű elnök lesz, és az addig sok mindent tehet, az pedig, hogy mire készül, teljesen kiszámíthatatlan.
A béna kacsa bosszúja
Nem csoda, hogy Trump nehezen adja fel az elnökséget: a civil életben több százmillió dolláros hiteltartozás és vádemelések várnak rá, hitelezőkkel és ügyészekkel kell megküzdenie, és már nem fogja megvédeni az igazságügyi miniszter sem, aki olykor a személyes védőügyvédjének szerepét játszotta el.
Abban szinte senki sem kételkedik, hogy hátralévő idejében bőkezűen osztogatja majd az elnöki kegyelmeket, megelőző jelleggel akár munkatársainak, barátainak és családtagjainak, hogy a szövetségi hatóságok ne tudjanak vádat emelni ellenük. E mellett már börtönbüntetésre ítélt munkatársai is számíthatnak az elnöki kegyelemre, mint például a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló nyomozás során bűnösnek talált volt kampányfőnöke, Paul Manafort.
Kérdés, hogy meg meri-e tenni, hogy magának ad elnöki kegyelmet, amire szerinte lehetősége van. Jogi szakértők ezzel nem igazán értenek egyet, és egy ilyen lépés biztosan a legfelsőbb bíróság elé kerülne. Trump feltehetően arra számít, hogy az általa kinevezett három bíró hűséges lesz hozzá, de ebben az ügyben ez nem vehető készpénznek.
Biztosabb megoldás lenne, ha lemondana az elnökségről, hogy alelnöke, Mike Pence legyen az elnök, aki ezután elnöki kegyelemben részesíti, ahogy Gerald Ford tette ezt Richard Nixonnal a Watergate-botrány után. Pence azonban nem biztos, hogy vállalná ezt biztosan politikai botrányt kavaró döntést, tekintve, hogy 2024-ben indulni akar az elnökválasztáson, és ez igencsak megnehezítené kampányát.
Gyanítható, hogy a személye iránti hűséget mindennél fontosabbnak tartó Trump kirúgásokba kezd a kormányzatban, amiben segíti, hogy néhány héttel a választás előtt egy majdnem egy éven át előkészített elnöki rendelettel megkönnyítették a szövetségi alkalmazottak elbocsájtását. Az Axios információi szerint az elnök kirúgási listával készült újraválasztására, de elképzelhető, hogy veresége is után elkezdi kirúgni a vele szemben ellenségesnek ítélt embereket, például az FBI és a CIA igazgatóját.
Jogi szakértők és történészek közben amiatt aggódnak, hogy a Fehér Ház iratokat semmisít meg, olyanokat, amiket törvényi kötelezettségük lenne megőrizni az utókornak. Amellett, hogy emiatt lehet, hogy soha nem fog kiderülni, pontosan mi is történt Trump elnöksége alatt a Fehér Házban, Biden hatalomátvételét is megnehezítheti, ha nincsenek meg a megfelelő iratok és dokumentumok.
A távozó elnök egyik legfontosabb feladata lenne, hogy biztosítsa a zökkenőmentes hatalomátadást a következő államfő csapatának, de várhatóan Trump erre nem lesz hajlandó, és inkább azzal lesz elfoglalva, hogy vereségét megbosszulandó minél több akadályt gördítsen Biden elé. Ennek jele, hogy a hatalomátadást intéző kormányzati szerv Trump által kinevezett vezetője vasárnap sem nevezte Bident megválasztott elnöknek, ami a feltétele annak, hogy a demokraták formálisan is megkezdhessék a hatalomátvételt.
Bár hagyománynak számít, hogy a távozásra készülő elnök meghívja a Fehér Házba a következő elnököt a választáson aratott győzelme után, az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint kérdéses, hogy Trump ezt meg fogja-e tenni, dacára annak, hogy őt is vendégül látta Barack Obama 2016 novemberében. Mint ahogy abban sem lehetünk biztosak, hogy Trump részt vesz Biden beiktatási ünnepségén, ami szintén tradíció, és a békés hatalomátadás egyik jelképe az Egyesült Államokban.
Kiemelt kép: Brendan Smialowski / AFP