A következő élő közvetítés része Felesége kéri Trumptól, ismerje el a vereségét, Biden a Balatonon járt nászúton

Megérkeztek az első előzetes felmérések

Az első szavazókörök zárása előtt már több mint 102 millió amerikai adta le a szavazatát levélben, ami minden korábbi rekordot megdöntött.  A CNN értesülései szerint a következő kérdések foglalkoztatják az amerikai választókat – a zárójelben látható százalék azt mutatja, hogy a megkérdezettek milyen arányban említették az adott területet az első helyen:

  • az amerikai gazdaság állapota (34 százalék)
  • faji egyenlőtlenségek (21 százalék)
  • a koronavírus-járvány kezelése (18 százalék)
  • bűnözés és biztonság (11 százalék)
  • egészségügy (11 százalék)

Azt is megkérdezték a választóktól, hogy ha két téma közül kell választani, melyiket tartják fontosabbnak: a koronavírus-járvány kezelését, vagy a gazdaság újraépítését. Az eredmények szerint a választásra jogosult amerikaiak 52 százaléka a járványügyi védekezést nevezte elsődleges prioritásnak, mígy 42 százalék a gazdaság helyreállítását érzi lényegesebbnek.

Csaknem fele-fele arányban oszlanak meg azok, akik szerint a Trump-kabinet a koronavírus járványt jól kezelte (48%), illetve azok, akik szerint borzasztóan (51%).

Az első szavazókörök éjfélkor zárnak az USA keleti partján, onnantól várhatóak az eredmények.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik