Nagyvilág

Maffiózó miatt hullanak a fejek Szlovákiában

Őrizetbe vették a különleges ügyészség vezetőjét és egy főrendőrt.

Hajnalban a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) őrizetbe vette Dusan Kovácikot, a szlovákiai különleges ügyészség vezetőjét és egy magas rangú rendőrt – írta a Deník N alapján a Paraméter. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy egy pozsonyi bűnbandának segítettek.

Letartóztatásuknak köze lehet ahhoz, hogy lebukott Ludovít Makó, a Pénzügyi Hatóság Bűnügyi Hivatalának korábbi vezetője, aki együttműködik a rendőrséggel. Az Aktuality korábban azt írta, Makó Kováčikról is vallomást tett. Makót szeptember 17-én tartóztatta le a NAKA, majd személyi szabadság korlátozásával és zsarolással gyanúsította meg.

Kovácik 17 éve vezeti a Különleges Ügyészi Hivatalt, mandátuma 2021-ben jár le. Korábban ő utasította el a Ladislav Basternák ellen adócsalások miatt kezdeményezett büntetőeljárást, majd amikor nyilvánosságra kerültek az ügy részletei, már Jaromír Ciznár főügyész adta utasításba az újbóli kivizsgálást. Basternákot azóta jogerősen elítélték.

Kovácik hivatali ideje alatt 61 ügyben járt el felügyelő ügyészként, de egyetlen ügyben sem emelt vádat. Korábban gyanúba keveredett, mert 200 ezer eurót tett be a bankszámlájára, amit a pénzintézet jelentett is a rendőrségnek, amelyet akkor Tibor Gaspar vezetett és nem indult vizsgálat. Kovácik azt állította, a pénzt a testvére adta neki kölcsön. en kell eljárnia.

Frissítés!

Kiderült, a Dusan Kovácikkal együtt őrizetbe vett főrendőr Norbert Paksi, a rendőrség különleges alakulatának igazgatóhelyettese, írja a Paraméter. Már mindkettejüket meggyanúsították. Azt még nem tudni, mivel, de a Denník N szerint annak köze lehet egy maffiafőnök szabadlábra kerüléséhez.

A Takác-klán legutóbbi vezetőjét, Lubomír Kudlickát 2017-ben őrizetbe vették, de a Specializált Büntetőbíróság nemrég kinevezett elnöke, Ján Hrubala az előkészítő eljárás bírájaként, 100 ezer eurós óvadék ellenében szabadon engedte, a felügyelő ügyész pedig a megegyezés szerint nem fellebbezett. Egy tanú azt vallotta, így akarták megelőzni, hogy az ügy a Legfelsőbb Bíróságra kerüljön, ahol a banda tagjainak már nincs befolyásuk a bíróra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik