Nagyvilág koronavírus

Negatív a lengyel kormányfő koronavírustesztje

Egyelőre karanténban marad egy e célra külön kialakított kormányzati épületben.

Negatív lett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő vírustesztje.  Közösségi oldalán Piotr Müller kormányszóvivő közölte, ennek ellenére a miniszterelnök karanténban marad, amíg orvosa és az egészségügyi hatóság nem dönt másként.

Korábban Morawiecki a Facebook közösségi oldalon jelentette be, hogy kötelező karanténba vonul, mert olyan emberrel érintkezett, akiről kiderült, vírusfertőzött. Az illető a lengyel kormányőrség (SOP) tisztje volt. A lengyel kormány más tagjának nem kellett karanténba vonulnia.

A miniszterelnöki hivatal vezetője korábban azt mondta, Morawiecki egy erre a célra külön kialakított kormányzati épületben van karanténban és a körülményekhez képest jól érzi magát.

Koronavírus - Még több hír a témában

Lengyelországban az érvényes szabályok szerint a karantén tíz napig tart azoknál, akiknél nem mutatkoznak a betegség tünetei. Az elmúlt hetekben élesen megemelkedett a vírusfertőzöttek száma. Kedden több mint ötezer új esetet regisztráltak a hatóságok, amivel a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma meghaladta a 130 ezret, több mint 3100 ember pedig belehalt a kór tüneteibe.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Benko Vivien Cher

Ajánlott videó

Olvasói sztorik