A magyarnál fejlettebb egészségügyi rendszerek is küzdenek a humánerőforrás szűkösségével. Régiónkban az orvosok és a szakszemélyzet kivándorlása nehezíti a közellátást, de az elmúlt években a külföldi munkavállalás mellett más alternatíva is akadt azon orvosoknak és ápolóknak, akik nem – vagy nem csak – az állami egészségügyben akarnak gyógyítani: a magánellátás.
A közepes színvonalat nyújtó, alulfinanszírozott és a jórészt kiégett dolgozók által működtetett állami egészségügy mellett virágzó magánellátás valós alternatíva lett az orvosok és az ápolók számára, sőt már az is megtapasztalható, hogy (vissza)vonzza időnként azokat is, akik korábban külföldre mentek dolgozni. A koronavírus-járvány tavaszi első hulláma előtt megnyílt új budapesti magánkórháznak is sikerült több olyan orvost magához csábítania, aki a külföldi munkát hagyta hátra azért, hogy a hazai magánegészségügyben gyógyíthasson.
Mári Róbert, a Wáberer Medical Center ügyvezető igazgatója szerint egyre könnyebb dolguk van a toborzáskor: amíg a kezdeti időszakban nekik kellett keresniük, addig most már sokan maguktól kopogtatnak be hozzájuk.
Az orvosi gárdánk gerincét a 40–45 éves korosztály teszi ki, ők nyitottak a beteg- és kommunikációközpontú koncepcióra
– mondta a 24.hu-nak, hozzátéve, hogy az általuk kínált bérezés is jelentős vonzerőt jelent, mint ahogy az is, hogy az orvosok több időt fordíthatnak a betegekre. Ez utóbbi szempontot emelte ki a nem életveszélyes, de sürgősségi esetek ellátását végző Walk-IN Center járóbeteg-divíziójának vezető szakorvosa, Sárosi Balázs is.
Egy főállás, három mellékes
Sárosi Balázs karrierútja a fiatal magyar orvosok tipikus nyomvonalát követte 2018-ig. Miután elvégezte az orvosegyetemet és sürgösségi orvos, azaz sürgész lett, a Honvédkórház akkor induló sürgősségi betegellátó osztályán kezdte meg rezidens éveit, de fiatal kollégáihoz hasonlóan nem tudta a főállásából fenntartani magát, ezért bevállalt három mellékest. A sürgősségizés mellett háziorvosi ügyeletet vitt, dolgozott egy cégnél, amely egészségügyi háttérbiztosítást nyújtott készülő filmekhez, ráadásként pedig mentőzött. „Utóbbi nem volt kényszer, azt szerelemből csináltam, mert ezért lettem orvos” – mondja Sárosi Balázs, akinek azonban a négy állástól besokallt a szervezete: egy éjszakai ügyelet utáni súlyos ritmuszavar nyitotta fel a szemét, hogy rossz úton halad.
Az angol egészségüggyel 2010-ben betegként találkozott először, amikor egy a biztosító által támogatott, Magyarországon akkor nem elérhető ellátásért utazott ki. Két napot volt a brit egészségügy, az NHS vendége, és hazajövetele másnapján már a kinti munkáját szervezte. A betegekhez való hozzáállás az, ami igazán megfogta, emlékezett vissza az angliai ellátásra az orvos, akit egy indiai kollégája kezelt.
Kellemes hangsúllyal, érthetően elmagyarázta, hogy mi történik, és milyen alternatívák vannak. Betegként döntési pozícióba hozott. Más világ ez
– összegzi az élményt, ami beindította az angliai karrierjét.
Sárosi azt mondja, kemény volt az első két hónap az angol egészségügyben. Nehézségei akadtak a nyelvvel és az ellátórendszer sajátosságaival is. Nem volt világos, mi az elvárás felé, mit kellene csinálnia. Munkája kezdetben nem kötődött egyetlen intézményhez. Közvetítő cégen keresztül helyezték el különböző kórházakba, mindig oda, ahol szükség volt rá. Aztán elkerült Eastbourne-be, ahol már sürgősségi szakorvosként dolgozhatott.
„Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenem” – mondja az új karrierszakaszról, és szerinte a Magyarországról érkező kollégák gyakran hasonló pofonba futnak bele.
Sokan kimennek szakorvosként, kicsit talán nagyobb arccal, mint kellene, és szembesülnek azzal, hogy az egyetemen elsajátított tudás a gyakorlatban keveset ér.
Hálapénz helyett képeslap
A kritikus első három hónap után egyre jobban belejött, és a második évtől már élvezte az NHS-ben a munkát.
Az tetszett leginkább, hogy működik a rendszer. Egyértelműek az elvárások, és az is, hogy mit kell nyújtanom a betegnek. Ha elakadok, tudom, kihez kell fordulni, és segít is, mert nincs túlterhelve és kiégve. Egy cél van: a beteg gyógyítása és segítése.
Hálapénz nincs a brit egészségügyben, legfeljebb az adott osztály perselyébe adnak pénzt a betegek, hozzájárulva például a karácsonyi ünnepség megrendezéséhez. Képeslapot viszont rendszeresen küldenek az őket gyógyító orvosaiknak és ápolóiknak. Sárosi Balázs elismeri, rezidensként itthon elfogadott hálapénzt, sőt várta is, hogy kapjon, mert a megélhetéséhez kellett. Angliában viszont a kezdő orvosi fizetéséből kényelmesen tudta finanszírozni az albérletet és középosztálybeli életvitelét.
Egyetlen szóval jellemzi az orvos-beteg és az orvos-orvos közti kommunikációt: egyenrangú.
Minden szinten. Az orvosok közötti hierarchia sem a kommunikációban jelenik meg.
2018-ban magánéleti okokból tért vissza Magyarországra. Először eszébe sem jutott a közellátásban dolgozni, mert nem volt felkészülve arra, hogy egy jól működő rendszerből kilépve visszatérjen egy rosszul működőbe.
Mégis tett egy rövid kitérőt a közellátásban, bérorvosként különböző kórházak sürgősségi osztályain vállalt munkát, majd rátalált a Wábererre, ahol maradhatott eredeti szakmájánál, az oxiológiánál, és a Walk-IN Centerben sürgős, de nem életveszélyes eseteket láthat el. Nem ő az egyedüli, Angliából hazacsábult orvos az osztályon. „Ez nem egy one-man show, akkor tudok hatékonyan dolgozni, ha magam körül hasonló gondolkodású emberek vannak” – magyarázza, hogyan győzte meg kollégáit egy közös budapesti kávézás során arról, jöjjenek haza és dolgozzanak vele.
Mári Róbert szerint a rendszer elbír még több, Wábererhez hasonló magánkórházat, ahol tárt karokkal fogadják majd a másféle orvos-beteg kommunikáción edződött, külföldről hazatérni vágyó orvosokat, de a magán-egészségügyi piac alakulása nagyban függ attól, hogy a mindenkori kormány miként tervezi a szektor és a biztosítási piac szabályozását. Azt pedig már Sárosi Balázs teszi hozzá: nem az a kérdés, hány új magánkórházat bír még el Budapest, hanem az, hogy az orvosszakma mennyit bír el, mert az egészségügyi dolgozók száma véges.
Mivel egy magánintézményben kisebb a hajtás, az állami kórházak sürgősségi osztályain egykor megtapasztalt adrenalinlöketet most vadvízi kajakozással és wakeboardozással pótolja.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
