Nagyvilág

Vera Jourová: az EU-nak növelnie kell a nyomást, hogy betartsák a szabályait

Az Európai Bizottság alelnöke szerint naivitás volt eddig azt hinni, hogy az uniós értékeket majd maguktól tiszteletben tartják a tagállamok.

Vera Jourová egyáltalán nem bánta meg, hogy Orbán Viktor rendszerét beteg demokráciának nevezte, ami miatt lemondásra szólította fel a magyar kormányfő. Az Euronews riporterének az Európai Bizottság jogállamisági jelentését készítő cseh biztos azt mondta, korábban – más szavakkal – több százszor is jelezte súlyos aggályaikat a magyar állapotok miatt.

Más szavakat használt, de mindig erről a súlyos aggodalomról beszélt, azt pedig talán félre is értették, amikor egyszer azt mondta, hogy az utolsó szó mindig a magyaroké kell, hogy legyen. Nagyon is tiszteletben tartja a magyarokat és választásukat. Elismeri, hogy Orbán Viktor megnyerte a választásokat, de úgy véli, az összes uniós tagállamban, így Magyarországon is vizsgálni kell,

hogy meglegyenek a szabad és tisztességes választás feltételei.

Ehhez egyenlő esélyek kellenek: azonos feltételek és átláthatóság a kampányban, és a finanszírozásában. A szólás- és sajtószabadság mellett független igazságszolgáltatás kell, hiszen előfordulhat

bármelyik országban az, hogy megkérdőjelezik a választási eredményt. Ilyenkor eljön a bíróságok döntésének ideje.

Be kell vallani, naivak voltak

Vera Jourová szerint az uniós pénzek megvonása hatékony lehet az uniós értékek biztosításához, de mellette még több intézkedés is kell, bár az önmagában is nagyon súlyos figyelmeztetés lehet azon tagállamoknak, amelyek folytatják a jogállamiság megsértését.

A pénzek feltételekhez kötése azt jelenti, hogy a nettó befizető tagállamok polgárai több biztosítékokat akarnak.

Szerinte eljött az idő, hogy bevallják maguknak, naivak voltak. Azt hitték,

a jogállamisági elvek mindörökké ott lesznek és ez gond nélkül működik majd, hogy ez egyfajta örökmozgóként működik majd.

Azt hitték,

hogy az alapvető jogokat mindig mindenhol tiszteletben tartják majd. Hogy a kisebbségeket mindenhol védeni fogják majd.

Az Európai Bizottság alelnöke szerint mára egyértelművé vált, növelni kell a nyomást ezeken a tagállamokon, hogy „tudatában legyenek a klub szabályaival”.

Jourová: Tisztelem a magyarokat, de a kormányt attól még szabad kritizálni
Vera Jourová azt mondta, hogy nem akart belemenni személyeskedő vitákba.

Kiemelt kép: Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke Brüsszelben szeptember 30-án. MTI/EPA pool/Olivier Hoslet 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik