Nagyvilág koronavírus

Szlovéniában elkezdődött az egyetemi oktatás, a tanárok már könyörögnek, hogy néha levehessék a maszkot

Szigorú óvintézkedések mellett csütörtökön megkezdődött az egyetemi oktatás Szlovéniában – közölte a közszolgálati televízió (RTV).

Az országban az összes egyetemen tantermi oktatás folyik. Az egészségügyi hatóságok által kidolgozott nemzeti irányelvek csak kivételes esetekben ajánlják a teljesen digitális oktatásra való átállást.

Mivel a kormány legújabb rendelete szerint zárt és nyitott térben is kötelező a szájmaszk viselése, ez a diákokra és a tanárokra is vonatkozik, függetlenül attól, hogy betartható-e a 1,5 méteres távolság. A tanárok elégedetlenségüknek adtak hangot emiatt, és azt kérik az illetékes minisztériumtól, hogy megfelelő távolságtartás mellett levehessék, vagy legalább plexi szájmaszkot viselhessenek.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szerdán 175-tel 5865-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Kedden még rekordmennyiségű, 203 új esetről számoltak be.

Két új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 152-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 86-an vannak kórházban, és közülük tizenötöt ápolnak intenzív osztályon.

Horvátországban október 5-én kezdik meg működésüket a felsőoktatási intézmények. Van ahol teljesen online oktatásra álltak át, a legtöbb helyen ugyanakkor kombinált, tantermi és digitális oktatást vezettek be, mindössze néhány egyetem döntött a tantermi oktatás mellett.

Horvátországban egy nap alatt 234-el nőtt és elérte a 16 827-at az azonosított fertőzöttek száma. Kedden 213 új esetről számoltak be.

Négy haláleset történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 284-ra nőtt. Kórházban ápolnak 297 beteget, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik